Barack csapódott a tarkómra, lekvár folyt a nyakamon

Vágólapra másolva!
„Jó lenne valami délutánra! Nem túl édes, ne legyen krémes, megromlik” – mondja a szomszéd. Szerencsére magas a kerítés, az effajta labdákat nem okvetlenül kell lecsapni, hogy beszélgessünk – gondoltam én, de arra nem számítottam, hogy a bácsi feláll a kerítés aljára és átkandikál. Mosolyog, nézelődik, még kacsint is egyet, pont, mint a Csapd le csacsi! film egyik jelenetében Béla, a szomszéd, éppen csak mentolos cukorkát nem kínált.
Vágólapra másolva!

Az egyetlen szabad délutánomat töltöttem, méghozzá napozással, de azért magamra kaptam egy törülközőt, és odaálltam a kerítéshez beszélgetni. Miután végigvettük az egész heti menüt, amit Sanyi bácsi evett, jöhettek a süteményreceptek.

Forrás: Origo

Sanyi bácsi befőzte az udvarunkon lévő meggyet a fáról, a kerítésen támaszkodva, persze csak szóban, viszont tökéletesen: lassan dunsztolva, szép üvegben, díszes felirattal, dátummal. Ami megmentett, a telefoncsengés, rohantam is, mondván, fontos hívást várok. Nagymamám volt, hogy van egy jó receptje: egy rácsos süti. Befutottam a spájzba, gondoltam, annyi tavalyi lekvár van, ami a sütibe elegendő, de nem! Sajnos alig maradt, csak pár rumos körtelekvár, de az színben nem jó, elvész a vajastészta között.

A hagyományos rácsos süti friss lekvárral a legfinomabb Forrás: Szarka Zsófia

A szomszéd kitartó, így visszamentem, panaszolom a problémát, hogy nincs elég lekvár. Sanyi bácsinak több sem kellett, nyomatékot adva hirtelen támadt ötletének, belekapaszkodott a barackfába, majd megrázta:

Abban a pillanatban túlérett barack csapódott a tarkómhoz, nem fájt, hiszen lekvárrá változott azonnal a nyakamon.

Könnyű, és gyorsan elkészíthető Forrás: Szarka Zsófia

Körülnéztem a hűtőben, és találtam még gyömbért és narancsot, így megszületett az ínyenc baracklekvár is naranccsal és gyömbérrel, ezt kentem a rácsosba.

Rácsos barackos sütemény

Hozzávalók:

  • 350 g vaj
  • 5 dkg darált dió
  • 2 tojás
  • 1 reszelt citrom héja (kezeletlen)
  • 500 g liszt (rétes)
  • csipet só
  • 1 vanília rúd kikapart bele, és összevágott külső része 1/2 dl forró tejbe áztatva
  • kb. 350 g lekvár

Elkészítés:

A lisztet gyorsan elmorzsoljuk a jéghideg, kockákra vágott vajjal, hozzáadjuk a sót, cukrot, citromot, egy tojást és a tejfölt. Gyors mozdulatokkal, de alaposan összegyúrjuk, majd a hűtőben egy órát pihentetjük. Kinyújtjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe formázzuk a kétharmadát. Megkenjük egyenletesen a lekvárral, és megszórjuk egy kis dióval. A maradék tésztát kinyújtjuk, majd átlósan, kis közöket hagyva berácsozzuk először egyik, majd másik irányból is. Lekenjük tojással a tésztás részeket, és 180 fokon 30-40 percig sütjük.

Baracklekvár gyömbérrel, naranccsal

Hozzávalók:

  • 1kg sárgabarack
  • 20 dkg cukor
  • 1 db narancs
  • reszelt gyömbér

Elkészítés:

Az érett barackot megtisztítjuk, kimagozzuk, botmixerrel összetörjük. A narancs héját lereszeljük, a levét, húsát kifacsarjuk, és egy kis kanál friss reszelt gyömbért adunk még hozzá. Nagy fazékba feltesszük főni a cukorral, majd ha felforrt, tovább főzzük még kevergetés mellett 10 percig. Az előzőleg forró vízzel elöblített üvegeket megtöltjük, rátekerjük a tetejét, fejjel lefelé fordítjuk egy pillanatra, majd két napra dunsztba tesszük. Egy üvegre valót külön teszünk, azt azonnal kenhetjük is a rácsosba.

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTRO OLDALÁN:TÁFELSPICChttp://www.origo.hu/tafelspicc/index.html