A brit hagyomány része a tea, mégsem tudják jól elkészíteni

Vágólapra másolva!
Az angolok élete már nem áll meg, ha eljön a teaidő, és sokan már azt sem tudják, hogyan készítik a hagyományos nemzeti italt. A kávé világuralma végül az Egyesült Királyság határait is áttörte, és a kávézók kíméletlenül kitúrták a teázókat.
Vágólapra másolva!

Nagy-Britanniában évente 60,2 milliárd csésze teát fogyasztanak el, de egy felmérésből kiderült, hogy ennek a 80%-a rosszul van elkészítve. A forró ital a brit nemzetközi identitás meghatározó részévé nőtte ki magát annak idején, de mára ez a hagyomány halványulóban van.

Annak ellenére azonban, hogy több mint 300 évszázada volt a mestereknek elsajátítani a teafőzés folyamatát, látszólag jelentős azoknak az embereknek a száma Nagy-Britanniában, akik mégis rosszul készítik az italt.

– mondta Mark Miodownik, a University College London témával foglalkozó professzora.

A professzor szerint a probléma forrása az emberek türelmetlensége, hiszen képtelenek kivárni, hogy a tealevél a szükséges ideig ázzon a vízben. Talán ez lehet az oka, hogy a nemzeti ital népszerűsége úgy lecsökkent az utóbbi években. A Környezetvédelmi, Élelmezési és Vidékügyi Minisztréium (Defra) adatai szerint, a teafogyasztás 1974 óta kétharmaddal visszaesett.

Ez heti 8 csésze teát jelent háztartásonként, míg az 1970-es években hetente 23 csésze teát fogyasztottak.

A másik ok a fiatalok idejének és érdeklődésének hiánya, és a gyorsabb tempójú életvitel; manapság sokan nem akarnak időt szánni az elkészítésére, nem szakítják meg az egyébként is zsúfolt napjukat azért, hogy nyugodt körülmények között tudják elfogyasztani a teájukat.

A hagyományos angol tea szárított fekete tealevelekből készül Forrás: pixabay.com

Az új technológiák, mint például a kapszulás kávé, rendkívül népszerűvé vált az Egyesült Királyságban, és a kávézók is gyorsan a modern brit társadalom középpontjává váltak.

Noha az eredeti ötórai teafűből készül, az angolok nagyobb részt a filterest részesítik előnybe.

A tejjel fogyasztott tea még mindig népszerű, olyannyira, hogy amikor teát rendelünk a gyorsétterembe, azt is tejjel adják ki – picike zacskóban, mint amiben a cukor, a mustár vagy a ketchup van.

Délután ötkor már nem áll meg az élet a teaidő miatt, és a reggeli mellé is inkább kávét vagy narancslevet rendelnek.

Készítsen valódi angol teát!

Mindenkinek saját véleménye van arról, hogyan készül az igazi angol tea, ám a legfontosabb összetevő minden esetben a tealevél – nem filter és nem por.

A hagyományok szerint csak a fekete tea tekinthető valódi teának.

Az elkészítéséhez porcelán kannát használnak, amit mindig felmelegítenek előtte egy kis meleg vízzel, mert a hirtelen túl forró víztől megrepedhetett.

  • Töltse meg a vízforralót friss vízzel, majd forralja fel.
  • Töltsön néhány deci vizet a teáskannába, majd tegyen bele néhány kanál tealevelet (annyit amennyien a teát fogyasztják).
  • Töltse tele a kannát a maradék vízzel, de ne legyen túl forró.
  • Hagyja állni 3-4 percig, majd egy szűrőn keresztül öntse a porcelán teáscsészékbe.
  • Ízlés szerint adjon hozzá hideg tejet, illetve mézet vagy cukrot.

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTRO OLDALÁN:TÁFELSPICChttp://www.origo.hu/tafelspicc/index.html