Depressziót okoznak a gyorsételek?

Vágólapra másolva!
A rohanó világ magával hozta a gyorsételek iránti keresletet, hiszen sokkal egyszerűbb bekapni egy mindenféle „jóval" megrakott burgert a sarki Mekiben, mint zöldségeket és csirkét párolni otthon, munka után. Mennyivel kényelmesebb egy jó fűszeres, ropogós szélű pizzát vagy egy óriás hamburgert rendelni, amit egy óra múlva kiszállítanak, így a kisujjunkat sem kell megmozdítanunk. Ez valóban kényelmes dolog, de ha már azok vagyunk, amit megeszünk, akkor jó tudni, hogy a gyorsételekből egy apró falat sem szolgálja a javunkat.
Vágólapra másolva!

Az vagy, amit megeszel – írta le Feuerbach, német filozófus 1863-ban, Spiritualitás és Materializmus című tanulmányában. Véleménye szerint az étel az ember szellemi és lelki állapotára is kihat, nemcsak rövid, hanem hosszú távon is. Jóval előtte még Hippokratész is kiemelte a táplálkozás, az egészség és a gyógyulás összefüggéseit: „Gyógyszered legyen ételed, ételed legyen gyógyszered!"

Ezeket a bölcseleteket sikerült sok évtizedre elfelejtenünk, de az elmúlt évek során már számos vizsgálat kezdett arra utalni, hogy a zsíros, cukros táplálkozás rossz hatással van a testre és az elmére.

Ráadásul ezek az ételek olyan agyi reakcióhoz vezetnek, amelynek eredménye végül a depresszió.

Ám a vizsgálatok nemcsak a gyorsételeket célozták meg, hanem a különböző csomagolt édességeket, süteményeket is, mint a croissant vagy a fánk.

Nem biztos, hogy minden ebédre a hamburger a jó választás Forrás: pixabay.com

A Public Health Nutrition folyóiratban megjelent publikáció szerint, a gyorséttermeket gyakran látogatók 51%-kal nagyobb valószínűséggel lettek depressziósak, mint azok, akik keveset térnek be egy hamburgerre vagy egyáltalán nem fogyasztanak ilyen jellegű ételt.

A tanulmány szerint azok a résztvevők, akik a leggyakrabban és a leggyorsabban fogyasztják el a gyorsételt, nagyobb valószínűséggel egyedülállóak, kevésbé aktívak és rossz táplálkozási szokásaik vannak, például kevés gyümölcsöt, diófélét, halat, zöldséget és olívaolajat fogyasztanak. A dohányzás és a heti több mint 45 óra munkavégzés is jellemzi ezt a csoportot.

Ebből az is következik, hogy nem feltétlenül csupán a gyorsételek tehetnek a depresszióról, hanem több tényező együttes közbenjárásával alakul ki a lelki betegség.

A kereskedelmi forgalomban lévő, előre csomagolt süteményszerű desszerteket szintén hasonló vádak illetik.

- magyarázza Almudena Sánchez-Villegas, a tanulmány vezetője.

A depresszió körülbelül 121 millió embert érint világszerte, azonban keveset tudunk arról, hogy pontosan milyen szerepet játszanak az ételek és az étrend a depresszió kialakulásában.

Korábbi vizsgálatok azt igazolják, hogy bizonyos tápanyagok megelőző hatással bírnak. Ezek közé tartoznak a B-vitaminok, az Ómega-3 zsírsavak és az olívaolaj.

Ezenkívül az egészséges ételösszeállítás – mint amilyen a mediterrán diéta is –, összefüggésben áll a depresszió kialakulásának alacsonyabb kockázatával.

Néha tényleg jól tud esni, egy oregánóval gazdagon megszórt, paradicsomos pizza, néhány finom, a gyorsétteremben készített fánk vagy hamburger, de hosszú távon és napi szinten fogyasztva, idővel el kell búcsúznunk a jó közérzettől.