Ma megint nincs mit ennie az irodában? Segítünk!

nassolás almachips egészséges nassolnivaló
Healthy snack. Homemade dehydrated apple chips on rustic wooden background
Vágólapra másolva!
Kopog a billentyűzet, közben kopog a szemem: ma éppen nem hoztam ebédet. A közelben lévő kifőzde sült olaj szagához ma sincs kedvem, de negyed órát sétálni sem a hashajtó kínaiért, vagy a puttyadt humuszért. Az automatás kefir ideig-óráig ugyan kitart, de már csak a gondolatától csömöröm van. Ezerszer megfogadtam, hogy nem indulok így dolgozni. Ma ezeregyedszer.
Vágólapra másolva!

Még szerencse, hogy a gyerekeim nem asszisztálják végig az ebédmentes napokat: jól a fejemre olvasnák, hogy persze nekik meg állandóan a kevés, de rendszeres és persze egészséges étkezés fontosságáról papolok. Kevés és rendszeres – a vízivás mellett, ami nélkül szinte biztos a fejfájás – ez a két legfontosabb dolog.

Ma annyit haladt az ügyem, hogy a reggeli induláskor bedobtam a laptop mellé egy csomag sózott kesudiót. Egy marék elég belőle, tényleg eltelít, és bár rágcsának tűnik, tele van hasznos tápanyagokkal, amiktől még az agy is jobban pörög. Egyébként bármilyen mag jó szolgálatot tesz, amikor az éhhalál határán vagyunk két míting közepette. Vegyük sorra, mit érdemes a fiókban tartani!

Magvak

Elférnek a tűzőkapocs és a lyukasztó mellett, jól lezárva még nedvességet sem kapnak, 3-4 hétig nem puhulnak meg. A legjobb a dió, tökmag, mandula, kesudió, pisztácia, esetleg mogyoró. A legtöbb dietetikus most biztosan a szívéhez kap, ezért ide írom: lehetőleg a sómenteset válasszuk (személy szerint nekem nincs bajom a sóval; egyrészt szeretem, másrészt a magas vérnyomás esetemben: 100/80). Kalória- és zsírtartalmuk megdöbbentően magas, de nem kell megijedni: egyrészt 3 deka tényleg eltelít (főleg, ha vizet iszunk előtte és utána), másrészt egy kutatás szerint a mandula és a dió olajtartalma jót tesz a koleszterinnek is. Úgy általában pörgetik az anyagcserét, és rendezik a hormonháztartást. A mandulában fehérje, egy rakás B-vitamin, vas, mangán, cink, kálium, kalcium, magnézium és foszfor van. Utóbbi segíti a szénhidrátok lebontását, a magnézium pedig a zsírégetést – állítják a hozzáértők. Bár a fenti kutatást akkor még nem olvastam, igazolhatom, hogy valóban így van: jómagam 10 kilót fogytam szülés után úgy, hogy kenyérfélék, krumpli és rizs helyett magvakat ropogtattam.

Forrás: Thinkstock

Magkrém

Sokféle magpasztát lehet már kapni; sós vagy sótlan mogyorókrém, kesukrém, tökmagkrém, stb. Hűtés nélkül pár hétig elállnak a fiókban.

Pászkára, puffasztott rizsre, búzára kenve

több órára elveszik az éhséget.

Kókuszchips

Most a kevésbé reformisták biztosan kórusban felhördülnek – ők nyugodtan hagyják ki ezt a részt –, de a kókuszchips tényleg jó dolog. Ha valami oknál fogva egyetlen ételt kellene választanom, amit életem végéig ehetek, biztosan a kókuszdió lenne. Nem azért, mert annyira szeretem – bár az íze sem rossz –, hanem mert rehidratáló (nem a chips, hanem a kókuszvíz), tápláló, tele van nyomelemekkel és vitaminokkal, nem emeli egekbe a vércukorszintet, kevés is elég belőle, és nagyon jól telít. Bár jó sok benne a zsír, és az is leginkább közepes láncú telített zsírsav (ami a rosszabbnak aposztrofált), mégis India azon régióiban, ahol nagyon sok kókuszdiót fogyasztanak, alig akad szív és érrendszeri betegséggel küzdő ember.

Paradicsom

Igen, az asztalon. Nem kell kiskertet alakítani az irodából, de fél kilónyi elfér a laptop mellett. A paradicsomot egyébként sem érdemes hűtőben tartani, mert a hideg miatt elillannak finom aromái. A hibamentes, friss zöldségek akár egy hétig is elállnak egy fedetlen, papírtörlővel bélelt szép kis tálon. Délutáni éhkopp esetén néhány koktélparadicsom gyorsan enyhíti az étvágyat. Glikémiás indexe alacsony, tehát a vércukrunk nem fog az egekbe szökni, és az egyik legalacsonyabb kalóriatartalmú élelmiszer. Pár falat segít, hogy még a késő délutánra maradt néhány Excel-táblázatot sikerüljön befejezni.

Mini mozzarellagolyók

Rendben, ehhez hűtő kell (és szarkamentes munkakörnyezet). Hét elején érdemes 2-3 csomaggal bedobni. Arra az esetre tökéletes lesz, amikor egyébként a csokiautomata előtt állnánk, azt latolva, hogy melyikbe van kevesebb szénhidrát. (Egyikben sem.)

Bazsalikom az asztalon

Egyébként sem árt egy zöld növény az irodába, főleg, ha a látványon kívül még egyéb haszna is van: a bazsalikom illata idegnyugtató, emellett segíti az emésztést, vizelethajtó, köhögéscsillapító, gyulladáscsökkentő és afrodiziákum (bár utóbbi hatására az irodában általában nincs szükségünk). De ami a legfontosabb: ha már egyébként is ott piroslik a paradicsom az asztalon, és a hűtőben vár a mozzarella, hozzá lehet dobni pár levéllel.

Két perc alatt elkészíthető, akár az irodában is Forrás: Szende Gabriella

Víz, víz, víz

A legtöbb irodában a konyha-étkező környékén áll a fejre fordított mamutpalack, tele ásványvízzel. Aki nem olyan szerencsés, hogy ilyen helyen dolgozik, hét elején vigyen be egy zsugor vizet, tegyen ki egy palackkal minden reggel az asztalára, és szépen kortyolgassa el munkaidő végéig. Ha szem előtt van, nagyobb rá az esély, hogy bele-belehúzunk.

Sokaknak lesz megdöbbentő az első nap után, hogy mennyire kevés fogyott a palackból.

Ovis módszer, de bejön: egyik ismerősömnek nagyon nem megy az ivás – főleg, ha vízről van szó –, ő filctollal húz egy vonalat kétdecinkét, és másfél óráként nagy kínok közt – orvosi és hitvesi parancsra – lenyomja.

Szóval ez a legfontosabb: folyadék. És bár fizikai szempontból valóban folyadék a kávé, a kóla és az energiaital is, dietetikai szempontból nem azok; napi folyadékbevitelhez a víz mellett az üres gyógyteát illik csak beleszámolni.