Ezekre a falatkákra csúszik a legjobban a sör

Vágólapra másolva!
A gasztronómia és a sör erős kapcsolata egyre nyilvánvalóbb, hiszen nagyon jól tud esni egy marék mogyoró, egy kis vajas pogácsa, vagy valamilyen sós rágcsálnivaló egy üveg sör mellé. Az innováció azonban szépen lassan a gasztronómia minden zugát eléri, így a hagyományos sörkorcsolyákat pár helyen felváltotta a banánkenyér és a sörrel karamellizált sertésoldalas.
Vágólapra másolva!

A Magyar Sörgyártók Szövetségének éves rendezvénysorozata, a Sör mi több célja, hogy erősítse a gasztronómia és a nemes ital kapcsolatát: az idén is keresték hazánk legjobb sörkorcsolyáit. A Magyarország Legjobb Sörkorcsolyája 2017 elnevezésű pályázatot augusztus 6-án, a Sör Világnapján hirdették meg, és a napokban zárult.

Véres hurka göngyölt tésztában, reszelt céklasalátával Magyar Sörgyártók Szövetség

A zsűri olyan neves szakemberekből tevődött össze, mint Gulyás Dóra, a Sörszövetség titkára, az ötletgazda, Horváth Balázs, a Chef & Pincér magazin főszerkesztője, Kovács Gábor sörblogger, Sápi Róbert sörsommelier, valamint Vásárhelyi István sörgasztronómus.

– nyilatkozta dr. Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.

Láger kategóriában a Pizza Monkey lett a győztes, juhtúrós-sajtkrémes padron paprikával, baconbe göngyölve. Búzasör kategóriában a Krak'n Town Steampunk Saloon jeleskedett a banánkenyérrel, amit lime-os kecskesajt krémmel, korianderes paradicsom lekvárral és füstölt lazaccal tálaltak.

Barna sör kategóriában holtverseny

alakult ki az Agóra Bisztró (sörrel karamellizált sertésoldalas, cékla chipsszel) és a Malter BeerStro (véres hurka göngyölt tésztában, reszelt céklasalátával) között.

Készítse el ön is a különleges ízvilágú falatkákat, és még véletlenül se felejtse el beszerezni hozzá a megfelelő barna sört.

Sörrel karamellizált sertésoldalas, céklachipsszel Forrás: Magyar Sörgyártók Szövetsége

Sörrel karamellizált sertésoldalas, céklachipsszel

Hozzávalók:

  • 20 dkg cékla
  • 15 dkg oldalas
  • 2 dl barna sör
  • édes kömény
  • szecsuáni bors
  • fahéj virág (szárított)
  • olaj
  • ketchup

Elkészítés:

Az oldalast sóval, édesköménnyel, szecsuáni borssal, fahéjvirággal, és olajjal bedörzsöljük. Tepsiben alufóliával lefedve, a sört hozzáadva, sütőben puhára pároljuk. A megpárolt oldalast a bordacsontok mentén felszeleteljük, serpenyőbe helyezzük a pecsenye levéből és ketchuppal hozzáadva. Addig pirítjuk a serpenyőben, míg a ketchupos emulzió rá nem sül teljesen az oldalasra, rá nem karamellizálódik. A céklát hámozzuk és hajszálvékonyan felszeleteljük, bő forró olajban ropogósra sütjük, még melegen sózzuk.