Miért kell télen jobban figyelni a folyadékbevitelre?

víz
Vágólapra másolva!
Nyáron egyszerű dolgunk van a folyadékbevitel tekintetében, hiszen a testünk szinte minden pillanatban vízért kiált. Így nem okoz problémát betartani a napi mennyiséget. Télen azonban nem figyelmeztet olyan intenzíven a test, nem fenyeget kiszáradás, noha akkor is párologtatunk. Nemcsak nyáron kell gondoskodni a megfelelő hidratálásról, hanem a hidegebb, fagyosabb hónapokban is, hiszen a testünk fő alkotóeleme attól még a víz marad.
Vágólapra másolva!

A víz a testünk legfontosabb összetevője: a szervezetünkben minden sejt, szövet és szerv vizet használ fel annak érdekében, hogy szabályozza és fenntartsa állapotát, a testi funkciókat. Mivel vizet vesztünk el például a verejtékezés, az emésztés, de még a lélegzés során is, elengedhetetlen a pótlása, a folyamatos hidratálás.

Naponta legalább 6-8 nagy pohár vizet kellene inni Forrás: shutterstock.com

Az időjárás szintén nagyban befolyásolja, mennyi vizet iszunk naponta, ezért kell tudatosan törekednünk a folyadékbevitelre. Ahogy a téli hónapok átveszik az uralmat, úgy lesz egyre hidegebb és szárazabb a levegő, kevésbé vagyunk szomjasak, mint a melegebb időszakokban. Nyáron persze könnyebb az elhasznált vizet pótolni, hiszen a tikkadtság és a hőség miatt szinte ki sem engednénk a poharat a kezünkből. Olyankor persze a sok izzadás is hozzájárul ahhoz, hogy a testünk szinte könyörög a folyadékért, ami télen már annyira nem jellemző,

így a vízfogyasztás drasztikusan lecsökkenhet az őszi-téli hónapokban,

így órák telnek el úgy, hogy egy kortyot sem ittunk. Pedig a hidegebb hónapokban a szervezetünk ugyanannyi vizet veszít, csak hosszabb idő alatt. Ennek ellenére nem kell rögtön a csaphoz szaladni, és több pohár vizet leönteni a torkunkon. Érdemes folyamatosan kis kortyokban pótolni a folyadékot, hogy biztosítsuk a testünk hidratálását. Naponta legalább 6-8 nagy pohár víz elfogyasztását ajánlják a dietetikusok, ami – valljuk be – nem mindig esik jól, és gyakran csak erőltetve megy le.

De nem feltétlenül csak vízzel vagy teával lehet biztosítani a hidratálást, hiszen például egy tál szezonális zöldségekből készült leves is remek választás. És ne feledkezzünk meg a vízalapú zöldségekről és gyümölcsökről sem, amelyek természetes módon segítik a hidratálást. Ilyen például a grapefruit vagy a narancs, amelyeknek 80-90%-a víz, de hogy a hazainál maradjunk, az alma is remek választás a maga 84%-ával.

A reggeli kávé helyett – vagy mellé – igyunk meg egy bögre teát, az irodaasztalra minden reggel tegyünk egy literes vizet, és igyunk 30 percenként három kortyot, uzsonnára együnk gyümölcsöt, a napot pedig zárjuk egy gyógyteával – így biztosan teljesítjük a napi folyadék küldetést.