Készítsen párperces reggelit és desszertet gofrisütővel

gofri
Vágólapra másolva!
Már sül a tészta, az illatoktól azonnal összeszalad a nyál a szánkban, szinte érezzük, ahogy a csokipuding, a gofri és a hab harmóniába lép, és párperces örömöket hoz az ízlelőbimbóinknak. Ez a finomság desszertnek és reggelinek is tökéletes. Ám a sütő élete itt még nem ért véget, hiszen akár tojásrántottát és browniet is készíthetünk vele.
Vágólapra másolva!

A gofri Belgiumból ered, ahol tucatnyi formájával találkozhatunk, és az elmúlt évtizedekben az egész nyugati világban elterjedt. Az amerikaiaknál népszerű reggeli, nálunk inkább strandétel vagy desszert kategóriába esik. Ha beruházunk egy gofrisütőre, sokkal többet kapunk, mint egy egyetlen étel elkészítésére használható konyhai eszközt.

Párperces desszert is kisülhet a gofrisütőből Forrás: pinterest.com

Sokunk még mindig bajban van a reggelivel, és annyira rohan, hogy nincs ideje elkészíteni. Ezzel az eszközzel azonban kétfélét is süthetünk, ráadásul villámgyorsan: az egyik a tojásrántotta, amit csak össze kell keverni – tehetünk bele hagymát, zöldségeket, sonkát, bacont vagy sima szalonnát – és már süthetjük is. Pár perc alatt kész, és már szaladhatunk is tovább.

Süthetünk benne almát is, amit aztán porcukorral, fahéjjal és dióval fogyaszthatunk. Vágjuk vékony szeletekre a gyümölcsöt, majd tegyük a sütőbe.

Aztán jöhet a tortilla lap, a másik villámgyors étel alapja. Tegye a sütőre a lapot, szórjon rá sajtot, hajtsa rá a másik felét, majd süsse még néhány percig. Ha szeretné még feldobni valamivel, tegyen rá zöldségeket vagy dresszinget.

A gofrin kívül pár perc alatt egyéb desszert is kisülhet a gofrisütőben: oszlassa el benne a brownie tésztáját, vagy süssön vele fahéjas csigát.