Szívmelengető örömfőzés az Akadémia tankonyháján

Vágólapra másolva!
Szívmelengető örömfőzésre került sor a Bocuse d'Or Akadémia tankonyháján. Híres séfekkel főzhettek együtt a fiatalok, így még sosem látott laza hangulat alakult ki a versenykonyha boxaiban.
Vágólapra másolva!

A Jónak lenni jó! című karitatív műsorfolyam minden évben egy-egy szervezet munkáját segíti: idén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a kedvezményezett.

Szabó Kevin néhány diákkal Forrás: Magyar Bocuse d'Or Akadémia Facebook

Decemberben – a műsorhoz kapcsolódóan – meghirdették a Jóság Hónapját, amelyben a Bocuse d'Or Akadémia is részt vett, és egy jócselekedettel segítette a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját és az általa támogatott gyerekeket. Így került sor egy igazi örömfőzésre december 12-én, az Akadémia tankonyháján. Olyan kiváló hazai séfek vettek részt a főzésen, mint Szulló Szabina, Széll Tamás, Sárközi Ákos, Wolf András, Hamvas Zoltán, Bíró Lajos és Szabó Kevin. Velük közösen főzhettek a Máltai Szeretetszolgálat iskolai alapítványa által fenntartott Kelta Szakgimnázium és Szakközépiskola vendéglátóipari tanulói.

A gyerekek olyan séfekkel dolgozhattak együtt, akikre igazán felnéznek.

Az örömfőzés eredményeként született finomságokat aztán egy nagy, terített asztalnál fogyasztották el a diákok és a séfek – együtt.