Öt újévi, szerencsehozó étel a világból

holland újévi szerencsehozó fánk
Holland újévi szerencsehozó fánk
Vágólapra másolva!
Az új esztendőtől mindenki jót remél, príma lehetőségeket, egészséget, gazdagságot. Talán ezzel magyarázható, hogy a régmúlt babonák az óév-újév fordulóján mindig életre kelnek. Olyan dolgokat teszünk, olyan ételeket, italokat fogyasztunk, melyek – állítólag – meghozzák szerencsénket, és elhessegetik a sötét árnyakat. Lencse, sült malac szinte minden magyar család asztalán megtalálható, de vajon minek tulajdonítanak még varázserőt a többi országban?
Vágólapra másolva!

A gyümölcsök például ilyen bűvös ételek. Spanyolországban és spanyol nyelvterületeken szilveszterkor 12 szem szőlőt fogyasztanak, mely a fáma szerint az elkövetkezendő 12 hónapra hoz szerencsét.

Csupán néhány szem zamatos gyümölcs, és egész évben mázlink lesz

– tartják ezt Barcelonától Kubáig. A bevásárlóközpontok és a piacok szilveszter napján megtelnek műanyag pezsgőspoharakkal, melyekbe már előre belekészítenek 12 szem szőlőt, nehogy elfelejtsék, mi ilyenkor a teendő. Törökországban azonban inkább a gránátalmát favorizálják, melynek apró magocskái a sok pénzt, a jólétet jelképezik.

Sok országban pedig fügét falatoznak azok, akik gyermekáldásban reménykednek a következő esztendőben,

a füge ugyanis a termékenységet szimbolizálja.

Spanyolországban 12 szőlőszem hozza meg az újévi szerencsét Forrás: Alamy/Mircea Costina

Hosszú tészta – hosszú élet

Számos országban előszeretettel fogyasztanak zöld ételeket szilveszterkor; spenótot, káposztát, salátákat, vagy bármilyen elérhető zöld levelű zöldségeket. A zöld szín a gazdagságot jelenti, főként az Egyesült Államokban, ahol a színről legtöbben a pénzre, a „zöldhasúra”, vagyis a dollárra asszociálnak egyből. Népszerű étel a sajttal vagy fűszeres,

darált hússal töltött kelkáposztalevél is, mely egy kis képzelőerővel tényleg úgy festhet, mint néhány feltekercselt tíz-, húsz- vagy százdolláros.

Ahogy a zöld levelek a bankókat szimbolizálják, úgy a bab, a borsó vagy akár a lencse a pénzérméket. Amerikában, elsősorban a déli államokban az egyik tradicionális étel szilveszterkor a Hoppin' John névre keresztelt egytálétel, melynek egyik összetevője, a fekete szemű bab. Ezt keverik össze rizzsel, hagymával és baconnal. Kőbe vésett receptje természetesen nincs, ez is olyan, mint nálunk a paprikás krumpli: ahány ház, annyi szokás. Így természetesen készül kolbásszal is, paprikával is.

Hoppin' John: amerikai újévi szerencsehozó étel Forrás: Shutterstock

A babona kedvéért gyakran kerül az asztalra

babbal, borsóval vagy lencsével kevert zöldsaláta is, melyben így mindenféle „pénz” helyet kap,

biztosítva a gazdagságot a következő esztendőre. Nem utolsó szempont egyébként a szilveszteri menü összeállításakor, hogy bab jól „felszívja" az alkoholt, így az egy húzósabbra sikerült újévi partin sem árthat meg olyan nagyon.

Úgy tartja a mondás,

minél hosszabb a tészta, annál tovább élünk.

A hosszú tészta a sokáig tartó, egészséges életet szimbolizálja. Kerüljön akár levesbe, főételbe, a lényeg a méret. Japánban az év utolsó napján, még éjfél előtt fogyasztják a hajdinatésztából készült forró levest, amelynek neve: toshikoshi soba.

A végeláthatatlan soba tészta a hosszú életet szimbolizálja, és mivel könnyű harapni, egyúttal az óév gyors és könnyű lezárását is.

Ázsiában egyébként nemcsak újévkor szürcsölik a levest előszeretettel, hanem születésnapokon is, hiszen akkor is a legfőbb kívánság a hosszú, boldog élet.

Hosszú tészta – hosszú élet: toshikoshi soba, Japán kedvelt újévi étele Forrás: Origo

Édesen szerencsés

Az édességeket a világ minden táján kedvelik, a legtöbb országban létezik olyan tradicionális desszert, mely szerencséssé teszi fogyasztóját. Ott van például

a görögök vasilopita nevű tortája, melynek belseje egy pénzérmét rejt;

aki megtalálja, annak biztosan boldogságos új éve lesz jövőre. Hasonló hagyománya van a svédeknél és a finneknél a rizspudingnak, melybe azonban nem egy érmét, hanem mandulát rejtenek. Aki ráharap, görög társával együtt már mehet is a helyi lottózóba sorsjegyet venni.

Vasilopita: görög újévi szerencsehozó sütemény Forrás: Pinterest

Hollandiában azonban nem bízzák a szerencsét egyetlen éjszakára;

egész decemberben lehet nálunk kapni a kelt tésztás, olajban sütött, mazsolás fánkot, az oliebollent.

Ez a sütemény olyannyira fontos dolog az országban, hogy az egyik legnagyobb holland napilapban, az Algemeen Dagblad-ban tesztnek vetik alá a fánkokat és a sütödéket.

Holland újévi szerencsehozó fánk Forrás: Shutterstock

A lap munkatársai titokban végigjárják az árusító helyeket, bódékat, büfékocsikat, és kóstolják, majd pontozzák a fánkokat. Amelyik sütöde a legjobban szerepelt, ott általában kilométeres sorok kígyóznak, hiszen mindenki a legjobb olajgolyót szeretné megkóstolni, s betárazni belőle az újévi partira.