Tenor és bor egy toszkán birtokon

Vágólapra másolva!
Ha meghalljuk Andrea Bocelli nevét, azonnal bekúszik a fülünkbe a már jól ismert tenor, a legmagasabb fekvésű férfihang. Pedig a Bocelli család nemcsak a világhírű operaénekessel büszkélkedhet, hanem a három évszázados családi gazdasággal is, ahol klasszikus olasz borokkal, a toszkán tájjal és az igazi dolce vitával kápráztatják el a turistákat, akik kedves ismerősként érkeznek, ám barátként távoznak a birtokról.
Vágólapra másolva!

A Bocelli család közel három évszázada készít klasszikus olasz borokat három toszkán birtokon. Edi Bocelli, más néven a Mamma, még mindig szívesen dolgozik a földeken, gondoskodik a szőlőről. Alberto Bocelli és kedvese, Cinzia vezetik a családi vállalatot, a turisták fogadásában és üdvözlésében pedig Andrea Bocelli is besegít, amikor éppen a birtokon van. Biztosan a világhírű énekes jelenléte is igen vonzó, de emellett azért érkeznek látogatók a világ minden tájáról erre a toszkán birtokra, hogy megkóstolják a klasszikus olasz borokat. A Bocelli család pedig a borok mellett, szívesen osztja meg az olasz kultúrát is.

Andrea Bocelli és párja, Veronica Berti Forrás: Opus Italy

A családi gazdaságot 1730-ban hozta létre Bartolomeo Bocelli. A család kezdettől fogva a földeken dolgozott: gabonát termesztett, állatokat tenyésztett, mézet, olívaolajat és persze borokat készített. Az 1930-as években Alcide Bocelli, Alberto és Andrea nagyapja kezdett el komolyabban foglalkozni a szőlőültetvényekkel, azok bővítésével és korszerűsítésével. Ezt a munkát folytatta fia, Alessandro, és felesége Edi, vagyis Mamma, aztán pedig Albertóra és Andreára szállt ez a nemes feladat.

A földek Lajaticóban vannak, Pisa megyében, Toszkána régióban.

A borászat több mint hetvenéves szőlőkkel és olyan klasszikus toszkán fajtákkal büszkélkedhet, mint a sangiovese, canaiolo, colorino, malvasia, trebbiano és a cabernet sauvignon. A cabernet szőlőket mindössze tíz évvel ezelőtt ültették, az ebből készült borok pedig a birtok legnépszerűbb italai közé tartoznak, mint például a sangiovese.

Toszkán földeken terem a szőlő a Bocelli borokhoz Forrás: Bocelli Wines

A monogram titka

Amikor az 1930-as években a nagypapa, Alcide Bocelli, felfuttatta a családi gazdaságot – bort készített, búzát termesztett – a saját monogramjával jelölte meg a szarvasmarhákat.

Amikor a fia megszületett, a nagypapa azért választotta az Alessandro nevet, hogy ne kelljen megváltoztatni az AB monogramot az állatokon.

Amikor Alessandrónak is megszületett a két fia, azért nevezte el őket Andreának és Albertónak, hogy megőrizze az AB-monogram hagyományát.

Cinzia, Alberto és Andrea Bocelli Forrás: A Wine Story

Mindkét fiú a gazdaságban nőtt fel, és ott tanulták meg, hogyan neveljenek állatokat, hogyan termesszenek gabonát, hogyan lovagoljanak, és hogyan készítsenek bort. Andrea Bocelli azonban a zenében is kiemelkedő sikereket ért el: köztudottan ő mindenidők legsikeresebb klasszikus zenésze, több mint hetven millió eladott albummal. Noha örökletes zöldhályoggal született, és látása a születésétől kezdve folyamatosan romlott, még a vakság sem tudta megakadályozni abban, hogy ő legyen a világ egyik leghíresebb tenorja. Látását 12 évesen végleg elveszítette, amikor egy focimeccsen a labda fejen találta.

Évszázadokon átívelő hagyomány

A Bocelli család célja évszázadokon át az volt, hogy jó minőségű borokat tegyen az asztalra. A Prosecco DOC elnevezésű száraz bor venetoi szőlőből készült, virágos és gyümölcsös jegyek, könnyedség és lágyság jellemzi. A Sangiovese IGT bor Morellino legjobb területein kézzel szüretelt szőlőjének köszönheti füstös, cseresznyés és gránitos jegyeit. Az Alcide IGT egy sangiovese és cabernet sauvignon házasítás, amely Alcide nagypapáról kapta a nevét.

Bocelli pinot grigio Forrás: Szende Gabriella

A gyümölcsös fehérbor, a Pinot Grigio IGT a venetói Colli Euganei dombokon érett szőlőből készül, citromos, mentás jegyek jellemzik. Leginkább sáfrányos fogásokhoz, előételekhez és csirkemellhez ajánlják. A Tenor Red a cabernet sauvignon, a merlot és a sangiovese házasításából született. A neve is mutatja, hogy a bor

egyfajta tisztelgés Andrea Bocelli előtt.

A Vermentino IGT fehérbor citrusos jellemzőket és friss aromákat rejt magában, míg az In Canto IGT egy száraz cabernet sauvignon.

A Bocelli-borokhoz Magyarországon nem lehetett hozzájutni egészen eddig; Stefano Fumagalli Budapesten élő olasz borkereskedőnek viszont sikerült megegyeznie a neves családdal, így a Vinificando olasz borkínálata – mint például a franciacorta, prosecco, olasz pezsgő, habzóbor és vegán bor – mellett most már ott sorakoznak a Bocelli család borai is.