Mennyei vegán falatok, amibe még a húsimádók is beleharapnának

Vágólapra másolva!
Nyűgözze le a vendégsereget ezekkel a mennyei falatokkal, vagy készítse el magának, ha egy kis kényeztetésre vágyik. Olyan finomak és gusztusosak, hogy még a húsimádók is szívesen beleharapnának.
Vágólapra másolva!
Forrás: shutterstock.com

Zöldséges falatok

Hozzávalók:

  • 1 fej brokkoli
  • 3 répa
  • 1 fej karfiol
  • 1 teáskanál só és bors
  • 1 teáskanál hagymapor
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál víz és 1 evőkanál lenmagliszt a tojás helyettesítésére
  • 1 és 3/4 csésze zsemlemorzsa

Elkészítés:

Egy konyhai robotgép segítségével aprítsa fel a brokkolit, a répát, a karfiolt, utána szórja bele a sót, a borsot, a hagymaport és a fokhagymát. Keverje össze a lenmaglisztet és a vizet, hagyja állni tíz percig, majd öntse a robotgépbe. Végül adja hozzá az 1 és 1/4 csésze zsemlemorzsát, dolgozza össze, majd készítsen belőle falatokat, és forgassa meg a maradék zsemlemorzsában. Süsse 200 fokon 20 percig; 10 perc után fordítsa meg, hogy a másik oldala is megpiruljon.

Forrás: ThePeacheePear.com

Burgonyás falatok

Hozzávalók:

  • 2 burgonya
  • 425 g csicseriborsó
  • 1/4 csésze bazsalikom
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál víz és 1 evőkanál lenmagliszt a tojás helyettesítésére
  • 1 teáskanál só és bors
  • 1 teáskanál hagymapor
  • 1/2 csésze liszt
  • 1 csésze zsemlemorzsa

Elkészítés:

Főzze meg a burgonyát, tegye a konyhai robotgépbe, majd öntse hozzá a csicseriborsót, a bazsalikomot, a fokhagymát, a tojáshelyettesítőt, a sót, a borsot, a hagymaport, a lisztet, és keverje, míg krémes állagú lesz. Öntse hozzá a zsemlemorzsát, dolgozza jól össze, aztán készítsen belőle falatkákat, és süsse meg egy serpenyőben.

Forrás: Happy Healing

Tofu falatok

Hozzávalók:

  • 3/4 csésze vegán majonéz
  • 3/4 csésze zsemlemorzsa
  • 2 evőkanál étkezési élesztő
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • 1 teáskanál fokhagymapor
  • 1 csomag tofu

Öntse az étkezési élesztőt, a paprikát és a fokhagymaport a zsemlemorzsához, utána keverje össze. Vágja kockára a tofut, majd forgassa meg a majonézben, azután pedig a zsemlemorzsában. Süsse 200 fokon 40 percig.

Forrás: My Fussy Eater

Lencsés falatok

Hozzávalók:

  • 1 és 1/2 csésze lencse
  • 1 répa
  • 1/2 csésze kukorica
  • 1/2 csésze borsó
  • 1 csésze vegán cheddar sajt
  • 1 teáskanál oregánó
  • 1 teáskanál só és bors
  • 1/2 teáskanál pirospaprika-pehely
  • 1 gerezd fokhagyma

Elkészítés:

Tegye a hozzávalókat egy konyhai robotgépbe, majd dolgozza jól össze. Készítsen belőle falatokat, utána süsse meg egy serpenyőben.