Számos pálinka- és párlatversenyt rendeznek már hazánkban, de olyan kevés van, amelyik egy fesztivállal is egybefonódik. Gyulán ez már hagyomány; a pálinkafesztiválon négy napon keresztül a nemes hungarikum, a pálinka lesz a figyelem középpontjában.

Kevesen tudják, de a pálinkafogyasztási tradíció a közel 300 éves városban, hiszen báró Harruckern János György 1731-ben alapította meg a régió első pálinkafőzdéjét a gyulai várban. A főváros kulcsa minden évben megérkezik a fesztivál megnyitójára, így ebben az időszakban Gyula a pálinka fővárosává lép elő.

Forrás: Gyulai Pálinkafesztivál

Ez egy nagyon értékes örökség, amit az őseink hagytak ránk, nekünk pedig az a kötelességünk, hogy továbbadjuk a következő generációknak; ha kell, akkor egy fesztiválon keresztül – véli Bora Imre fesztiváligazgató.

A Gyulai Pálinkafesztivál ugyanis nem egy „tucatfesztivál", ahol adunk ételt, italt, és a koncertek mellett jól érzik magukat az emberek. A fesztivál kísérőrendezvényeként – immár második alkalommal – országos szakmai konferenciát tartunk A pálinkáról másképpen címmel, amelynek célja, hogy megszólítsa a pálinkagyártókat, forgalmazókat, bérfőzőket, bérfőzetőket és magánfőzőket.

Szintén a szakmai részt kívánja erősíteni, hogy pálinka- és párlatversenyt is hirdettek a szervezők Brillante 2018 néven.

A versenyre még a hét folyamán várják a nevezéseket.

Eddig az ország minden szegletéből, sőt még a határon túlról – köztük Izraelből – is érkeztek minták a megmérettetésre.

A zsűrinek nem lesz egyszerű dolga a több száz pálinka bírálata során. A meghívottak a minél magasabb szakmai munka érdekében egy pálinkabírálati tréningen is részt vettek, hogy a kétnapos zsűrizés során valóban a legjobb tételeket válasszák ki.

Lovassy György versenyigazgatótól megtudtuk, hogy a mintákat négy szempont alapján értékelik.Megvizsgálják, hogy a termék ízében, illatában tiszta-e, illetve érezhető-e rajta az alapanyagként használt gyümölcs karaktere; emellett a textúrát és az összbenyomást is pontozzák. A mintákat bronz-, ezüst- és aranyéremmel értékelik, továbbá kiosztják a fődíjakat és champion díjakat is.

A szakember kérdésünkre arról is beszámolt, hogy a verseny színvonala folyamatosan növekszik: egyre több termék kap bronz vagy ezüst minősítést. Mint fogalmazott, ez elsősorban annak köszönhető, hogy egyre több az olyan pálinkafőző, aki megfelelő technológiai tudással rendelkezik.

Divatba jött a pálinkafogyasztás. A fogyasztók egyre igényesebbek, keresik a jó pálinkát, és hajlandók többet fizetni a prémiumtermékekért – mondta el portálunknak.

Amennyiben ön is szeretne nevezni a versenyre, március 31-ig megteheti online. A Gyulai Pálinkafesztivált immár 19. alkalommal rendezik meg április 27. és 30. között.