Magyarországra figyel a borturisztikai világ

bor
Vágólapra másolva!
Elkezdődött a Nemzetközi Borturisztikai Konferencia és Kiállítás Budapesten. Idén hazánkat érte a megtiszteltetés, hogy Champagne, Portó, Barcelona és Szicília után otthont adjon a világ legnagyobb borturisztikai eseményének. Ez a konferencia tizedik, jubileumi rendezvénye, amelyre külön büszkék vagyunk.
Vágólapra másolva!

Az International Wine Tourism Conference, Exhibition & Workshop (IWINETC) tizedik, jubileumi rendezvényén bemutatkoznak Magyarország borvidékei a nemzetközi szakmai közönségnek. Ezekben a napokban több mint 300 borturizmusban érdekelt cég – utazási irodák, tour operatorok, szakmai szervezetek – és számos szakember érkezik Budapestre, 29 különböző országból.

Forrás: Daniel Vegel

A konferencia első napján Anthony Swift, az IWINETC főszervezője, Farkas Dávid társszervező, a Magyar Turisztikai Ügynökség szálláshelyekért és vendéglátásért felelős vezérigazgató-helyettese, valamint Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára köszöntötte a hazai és nemzetközi borturisztikai szakma, valamint a sajtó megjelent képviselőit.

– mondta a vezérigazgató-helyettes.

A köszöntők után Gál Zsombor, az MTÜ kiemelt vezető szakértője beszélt hazánk borturisztikai lehetőségeiről, valamint arról, hogy az MTÜ egyre növekvő figyelmet szentel a minőségi borkultúra és gasztronómia népszerűsítésének.

Április 10-én, a konferencia nyitónapján ifj. Szepsy István, mádi borász tartott előadást a Tokaj-hegyaljai borvidék sajátosságairól.

Elizabeth Gabay, Master of Wine moderálásával tartott kerekasztal-beszélgetésen Rókusfalvy Pál, etyeki borász és gasztronómiai fesztiválszervező, Laposa Zsófia, badacsonyi borász és Zilai Zoltán, a Magyar Fesztivál Szövetség tagozatvezetője beszélgetett a borfesztiválok és borfókuszú rendezvények jelentőségéről.

Délután Herczeg Ágnes nemzetközi borakadémikus és Ronn Wiegand, Master of Wine kiemelt borkóstoló keretében mutatta be Magyarország borait és desztinációit az ország

hat borrégiójának nyolc jellegzetes borán keresztül.

A magyar előadók mellett neves nemzetközi szakemberek is tartanak előadásokat a konferencia öt fő témájában: piackutatás, szakmai fejlesztés, márkaépítés és marketing, rejtett borturisztikai desztinációk, kapcsolatépítés.

A konferencianapok délutánján, a szakmai programok után a delegátusok, az utazási irodák és a szakmai média képviselői

vidéki helyszínekre látogatva is felfedezik Magyarországot, mint borturisztikai desztinációt.

A Nemzetközi Borturisztikai Konferenciát és Kiállítást a Budapest Marriott Hotelben tartják április 10. és 12. között.