Színház a palackban

2018.04.27. 14:33

Képzeljünk el egy olyan estét, ahol a kóstoló közben borászhölgyek mesélnek nekünk munkájuk legizgalmasabb, legnehezebb vagy éppen legviccesebb pillanatairól, a háttérben klasszikus gitárzene szól, a sztorizgatások között pedig Kaszás Gergő színészt hallgathatjuk, ahogy Hamvas Béla gondolatait idézi, de úgy, hogy neki azonnal és feltétel nélkül elhisszük: szerelmet és bort bárhol, bármikor, bárhogyan. Ez a Sommelier Színház a Palack Borbárban.

A különleges estét Borsos Kitty, a borbár üzletvezető-helyettese és egyben sommelier-je álmodta meg. Tíz éves színházi múlttal a háta mögött úgy gondolta, abból semmi baj nem lehet, ha becsempész egy kis kultúrát a pohárcsörgések világába. Ez a két dolog jól megfér egymással, számos példát találunk erre itthon és külföldön is. Ő azonban kicsit továbbgondolta az alapkoncepciót, mert többet szeretett volna, mint egy borkóstolós irodalmi estét, úgyhogy a pódiumra ültette a borok készítőit, ezzel főszereplőkké léptetve elő őket, és olyan beszélgetős műsort szervezett, melyet gitárzene és a legnépszerűbb boros szerzők művei kísérnek.

Sommelier SzínházForrás: Ódor Dorottya

Persze került a végére is egy kis csavar: a műsor és a tapsrend után jön a második felvonás, a sétáló kóstoló. A vendégek újra megkóstolhatják az est folyamán kortyolgatott borokat, de ezúttal nem a felszolgálók, hanem a borászok töltik azokat a poharaikba. Közben természetesen folytatódik a diskurzus, de már egy közvetlenebb, személyesebb hangnemben.

Az, hogy kizárólag női borászokra épül a programsorozat, csak az első alkalom után vált egyértelművé. A három borászhölgy köré szervezett est ugyanis annyira jól sikerült, hogy az ötletgazda azonnal tudta: ezen az úton kell továbbhaladnia. Ehhez egyébként nagy lökést adott az is, hogy akkor jelent meg Szabó Edit újságíró „Gyengébb? Nem!” című könyve, melyben huszonhat, a borok világában élő nő mesél munkájáról, öröméről, mindennapjairól. Kitty ezek alapján döntött úgy, hogy reflektorfénybe emeli a borászhölgyeket, hiszen ők nemcsak helyt állnak egy férfiak uralta szakmában, de egyben kiváló szakemberek és fantasztikus borokat készítenek.

Legutóbbi alkalommal szintén három olyan hölgy érkezett a Palack borbárba, akikre valamilyen oknál fogva érdemes odafigyelni. Más és más borvidékeken tevékenykednek, és amennyire csak lehet, különböznek egymástól. Ott volt Nyúlné Dr. Pühra Beáta, aki 18 éve az Etyek-budai borvidékhez tartozó Nyakas Pincészet borászati vezetője, és jelenleg 187 hektárt felügyel, a Magyar Bor Akadémia tagja, a pincészet boraival számos sikert, díjat bezsebelt már.

Borászhölgyek: lelkesek, sikeresekForrás: Ódor Dorottya

A másik meghívott vendég Rácz Erika volt, az erdőbényei Sanzon Tokaj tulajdonosa, aki saját bevallása szerint sosem akart borász lenni, ám most már cseppet sem bánja, hogy így alakult az élete. Ő mindössze három hektáron gazdálkodik, de valamiben nagyon egyedi: szőlésze Magyarország egyetlen női kádármestere is egyben.

Hozzájuk csatlakozott Egerből Böjt Boglárka, akinek lelkesedését jól példázza, hogy még hajnali négykor is szívesen megy ki a szőlőbe. Persze ez nem csoda, ő a legfiatalabb női szőlész-borász hazánkban: idén januárban végzett a Szent István Egyetem mérnöki szakán.

Az általuk kóstoltatott borok egyébként pont annyira voltak különlegesek, mint a hölgyek maguk: a Sanzon pincészettől érkező 2015-ös Sanzon Blanc a borászat birtokbora, több dűlő házasítása, egy igazán szokatlan tokaji furmint, hiszen a lomhán hömpölygő társaitól eltérően, nagyon könnyed és nagyon friss. Hihetetlenül jó inni és tökéletesen illik almához és friss gomolyasajthoz.

Teljesen más, mint amit a chardonnay-tól megszokhattunkForrás: Ódor Dorottya

A Nyakas Pincészet Menádok Chardonnay-ja szintén teljesen más, mint amit a chardonnay-tól megszokhattunk. Hétéves bor, de még mindig izgalmas. Késői szüretből származik, ráadásul több hónapig finom seprőn tartották, hogy még testesebb, komplexebb legyen. Érett gyümölcsös aromái miatt fűszeres mártásokhoz, grillezett húsokhoz és érleltebb sajtokhoz lehet tökéletes választás.

A Böjt Pincészet 2015-ös kékfrankosa sem a könnyed vonalból került ki, inkább olyan vörösbor, amelyet a legnagyobb élmény étcsokoládéval együtt kóstolgatni. Nagyon érett, gyümölcsös illatokkal, borsos, csokis, kávés aromákkal hódít, és hatalmas testével nyűgöz le. Tizenegy hónapot töltött hordóban, ám egyáltalán nem nehézkes, sőt a kortyot is inkább az érettebb gyümölcsök uralják; nagy kékfrankos Egerből, a bikavér hazájából.

Kaszás Gergő Hamvast idézte: szerelmet és bort – bárhol, bármikor, bárhogyan.Forrás: Ódor Dorottya

Bár a borok igen komolyak voltak, az este mégis inkább a könnyed szórakozás jegyében telt. Csík Adolf klasszikus gitárjátéka a háttérben, no és Kaszás Gergő előadása nagyban segítette ezt. A színész elsősorban Hamvas Béla A bor filozófiája című művéből idézett részleteket.

Aki már egyszer is belelapozott a könyvbe, tudhatja, hogy az nem komoly borleírásokról szól, nem a markáns karakterjegyekről, sav-tannin egyensúlyról, vagy grammban mért maradékcukrokról lehet benne olvasni, hanem sokkal inkább élményekről, metaforákról, érzésekről. Egy olyan ember gondolatairól, aki már megtanulta a legnagyobb tudást, a derűt, aki szerint minden mámor gyökere a szerelem, és aki minden nőt legszívesebben átváltoztatna drágakővé. Vagy borrá. Kaszás Gergő tolmácsolásában ezek a képzelgések szinte életre keltek: maga az író elevenedett meg előttünk, ahogy néhány pohár bor után megtalálja az élet legnagyobb igazságát: szerelmet és bort – bárhol, bármikor, bárhogyan.

EZ IS ÉRDEKELHETI