Az étcsokoládé csökkenti a stresszt?

2018.05.02. 08:30

Noha talán épp egy szigorú diéta kellős közepén vagyunk, hiszen már a nyakunkon a bikiniszezon, egy valamit nem érdemes kitiltani az étrendünkből: az étcsokoládét. Sőt, ha épp egy nagyon stresszes napon vagyunk túl, vagy tudjuk előre, hogy az vár ránk, azonnal készítsünk be legalább egy táblával a táskánkba.

A legújabb kutatás során kiderült, hogy a magas, minimum 70% kakaótartalmú étcsokoládé csökkenti a stresszt, javítja a hangulatot és a memóriát, illetve pozitív hatással van az immunrendszerre. A kutatás alapjául két tanulmány szolgált, amelyet a Experimental Biology 2018-as rendezvényén mutattak be San Diegóban.

Forrás: Shutterstock

A kakaóban található flavonoidok rendkívül

hatékony antioxidánsok;

ez volt az első alkalom, hogy megvizsgálták ezek hatását az emberi agyra, vagyis, hogyan képesek befolyásolni a kognitív funkciók, az endokrin-, valamint a szív- és érrendszer egészségét.

Évek óta tanulmányozzuk cukortartalom szempontjából az étcsokoládé hatását az indegrendszeri funkciókra – minél több a cukor, annál boldogabbak vagyunk – mondta Lee S. Berk, a Loma Linda Egyetem pszichoneuroimmunológia és élelmiszertudományok kutatója.

Minél nagyobb a csokoládé kakaótartalma annál pozitívabban befolyásolja a memóriát és a hangulatot

– tette hozzá a kutató.

Ezért legyen mindig kéznél legalább egy tábla magas kakaótartalmú étcsokoládé.

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTROROVATÁBAN: