Hazánkban is egyre népszerűbb a kulturált borfogyasztás és borkóstolás. Ilyenkor az embernek nem a sima „alkoholizálás", pláne nem a lerészegedés a célja, hanem az, hogy megismerkedjen a borok rejtettebb tulajdonságaival, értékeivel. Vannak, akik megelégszenek alkalmanként egy-egy pohár bor élvezetével, viszont akadnak szép számmal olyanok is, akik fejlesztenék borkóstolói képességeiket, ami az italok nagyobb élvezetével és megbecsülésével is együtt jár. Számukra nyújtanak jó lehetőséget például a Borkollégium tanfolyamai és borkóstolói.

A Borkollégium immár 25 éve a hazai borszakértő képzés meghatározó szereplője. A borismereti kurzusok és tanfolyamok egészen az első lépésektől végigvezetik a borok világa iránt érdeklődő hallgatókat akár a nemzetközi szinten is elismert borszakértői szintig.

Ízelítőtől a nemzetközi szintig

A borokkal még csak ismerkedők körében rendkívül népszerű az Ízelítő kurzus, ahol két óra alatt négy bor segítségével kapnak betekintést a borbarátok a kóstolás elméletébe és gyakorlatába.

A Borkollégium Winelovers előadótermeForrás: Takács Andrea

A következő lépcsőt a Bevezetés a borkóstolásba nevet viselő egynapos tanfolyam jelenti. Itt már szó esik a szőlészet és borászat alapkérdéseiről valamint az étel-bor párosítás elveiről is. A nap folyamán megkóstolt 12 bor a stílusok között is eligazítja a résztvevőket.

Bár a borismereti előadások, kurzusok egymásra épülnek, de megfelelő felkészüléssel nem feltétlenül szükséges az alapoknál kezdeni, főleg, ha valakinek van már "boros múltja".

A világ szőlőfajtáit, borvidékeit, borstílusait egyre magasabb szinten bemutató alap-, közép- és felsőfokú kurzusok intenzív, egész napos elfoglaltságot jelentő formában, valamint esti időpontokban egyaránt elérhetőek, így mindenki a saját időbeosztásának leginkább megfelelő módozatot választhatja.

A borismereti előadások legfelsőbb szintjét képezik a WSET tanfolyamok, amelyekre szintén jelentkezhetnek a Borkollégiumban az érdeklődők. Nem csupán a borkedvelők, a vendéglátásban dolgozók, de a gyakorló borászok is szerezhetnek új ismereteket ezeken a tanfolyamokon, ráadásul a sikeres idegen nyelvű vizsgát követően nemzetközileg is elfogadott oklevelet kapnak a hallgatók.

Itt éppen a bor-sajt párosításokkal ismerkednek a hallgatókForrás: Takacs Andrea

Mesterkurzusok nemcsak mestereknek

Kezdő és haladó borkóstolók számára egyaránt érdekesek lehetnek az egyes hazai vagy nemzetközi borvidékek, borstílusok vagy egy-egy pincészet portfólióját bemutató kedd esti mesterkurzusok.

Saját tapasztalatom alapján is állíthatom, hogy ezek a kurzusok mindig kitűnő hangulatban, a szakma leghozzáértőbb képviselőinek vezetésével zajlanak. A résztvevők azon kívül, hogy sok hasznos ismeretet szereznek, számos izgalmas hazai és külföldi borral is megismerkedhetnek.

A tanfolyamok mellett a Borkollégium kínálatát borgasztronómiai, a pezsgők vagy a párlatok világát feltáró, a bor- és sajt párosítás lehetőségeit vizsgáló kurzusok teszik teljessé, de kávéismereti és csokoládé-központú esték is színesítik a palettát.

A részletes programok megtalálhatók a Borkollégium honlapján, illetve az érdeklődők feliratkozhatnak a kollégium hírlevelére is.