Toszkán pacal magyar borral

2018.05.28. 13:50

A legismertebb, legklasszikusabb olasz fogások kerülnek terítékre jövő hétvégén, az immár hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Gere Jazz Fesztiválon, Villányban. Lesz toszkán pacal, saltimbocca, lasagne, tépett bárány, illetve rizottó és panna cotta is. Ott lesz a Michelin-csillagos La Subida étterem a sonkáival és a sajtjaival, Nicola Conte pedig legújabb lemezével. A piknik alatt az is kiderül, hogy hazánk legdélebbi borvidékének borai illenek-e a paradicsomos ételekhez és az olasz fűszerekhez.

A Gere Jazz Fesztivál szinte csak nevében fesztivál: sem létszámában, sem közönségében, sem zenei műfajában nem illik bele az általunk jól ismert fesztiválkörképbe. Gere Attila Pincészetének kertje sem az a klasszikus fesztiválhelyszín; annál sokkal szebb. Szőlősorokkal kerített terület, amelynek hátterét a borvidék ikonikus hegye, a Szársomlyó adja.

Az inkább piknik, vagy kerti parti hangulatú rendezvényen mintegy 300 vendég fér el kényelmesen – ami ugye jóval elmarad az átlagos fesztivállétszámtól. A közönség pedig olyan emberekből tevődik össze, akik rajonganak a jazzért, a villányi borokért és az ízletes fogásokért.

Forrás: Gere Attila Pincészete

A jazzfesztivál minden évben más és más tematikával jelentkezik, és ez nemcsak a zenei stílusokon, hanem a gasztronómián is jól látszik. Volt már provence-i hangulatú est, latin-amerikai fiesta, most  pedig az igazi

dolce vita, az olasz életérzés

kerül a középpontba.

A Gere Birtok Mandula éttermének séfjei igazi itáliai ízekkel készülnek: a legklasszikusabb olasz fogások kerülnek terítékre izgalmas tálalásban. Lesz paradicsomos toszkán pacal parmezánnal és pesztóval, tépett bárány focacciával és rukkolával, garnélás zöldfűszeres rizottó, osso bucco, vegetáriánus lasagne, a grillen pedig hal, csirke, saltimbocca és báránylapocka sül majd, amihez friss salátát kínálnak. Ha már dolce vita, a desszertek is Olaszországba repítenek: a tiramisu mellett kajszibarackos panna cotta cantuccinivel és ricottás rumbaba is várja az édesszájúakat.

Gasztronómiai sztárvendégként a Gere-család meghívására vendégségbe jön az olasz Sirk-család, akik a Michelin-csillagos La Subida étterem tulajdonosaiként képviselik az olasz gasztronómiát, és a vendéglátóhelyük finomságaiból adnak ízelítőt: sajtokat, sonkákat és olívaolajat hoznak magukkal Friuli-Venezia Giulia régióból.

Az ételekhez – és persze a koncertek mellé – a borokat Gere Attila Pincészete adja. Az olaszok legnépszerűbb frissítő bora, a frizzante azon a hétvégén a jégbe hűtött Gere Frici gyöngyözőbor lesz, ami minden Gere Jazz Fesztiválon a közönség kedvence. A nyári melegben semmi nem esik olyan jól, mint az üde fehér és rosé Frici, amit idén Camparival kínálnak, hogy izgalmas alternatívát nyújtsanak az aperol spritz helyett.

Forrás: Gere Attila Pincészete

A Villányi borvidék – mint hazánk legdélebbi borvidéke – azonban vörösborairól híres elsősorban. Azoknak, akik még nyáron sem szeretnének lemondani a vörösborokról, a könnyedebb portugiesert lehet ajánlani.

Ez Villány egyik fő fajtája, szinte minden pincészetnél kóstolhatunk belőle.

A portugieser alacsony sav- és tannintartalma, valamint gyümölcsös íze végett azoknak is tetszeni fog, akik kevésbé kedvelik a száraz borokat. Ennek ugyanis nincs olyan szárító, összehúzó hatása, mint a nagy testű, tanninban gazdag vörösboroknak, így tényleg bárkinek ajánlható könnyed nyáresti italként. Ráadásul finom savaival remekül illik a paradicsomos, olasz fűszerekkel készült ételekhez.

A borvidék másik fontos fajtája a cabernet franc, amely Villány kiemelt terméke lett az elmúlt években. Aki a borvidéken jár, annak mindenképp meg kell kóstolnia

a Villányi Franc-t, amely 100%-ban cabernet franc-ból készül,

szigorú terméskorlátozással, és minimum egyéves hordós érleléssel. A pincészetnél a 2015-ös Villányi Franc kóstolható jelenleg. Ez dűlőszelektált tétel, ami azt jelenti, hogy kizárólag az Ördögárok-dűlőben termett cabernet franc szőlők adják a bor alapját. A tépett báránnyal valószínűleg nagyon jó párost fognak alkotni.

Forrás: Gere Attila Pincészete

A fesztiválon kóstolható lesz Gere Attila csúcsmerlot-ja is, a Solus. A 100% merlot-hoz az alapanyagot a borvidék egyik leghíresebb dűlője, a Kopár szolgáltatja. A Szársomlyó déli oldalában lévő dűlőt folyamatosan süti a nap, a hegy pedig megóvja az északról érkező hidegebb légáramlatoktól. A merlot ott tökéletesen beérik, igazi testes vörösbort adva. Ez utóbbi két boron már az új címkéket is megfigyelhetik a borkedvelők, akár a jazzfesztiválon, akár a boltok, borbárok polcain.

A fesztivál szervezői az olasz fogások mellé olasz sztárfellépőt is hoztak a rendezvényre:

a legdzsesszesebb tánczene és a legtáncosabb jazz létrehozóját, Nicola Conte-t, akinek hamarosan megjelenő új lemezéről is hallhatunk dalokat a jövő hétvégén. Fellép még a méltán híres Rákfogó zenekar, az idén 75 éves Szakcsi Lakatos Bélával. A Kéknyúl Hammond Band zenekar, amely az országban egyedülálló felállásban játszik szórakoztatónak mondott orgonás jazz-funk-bluest.

Továbbá ott lesz a Balázs Elemér Group és a Barabás Lőrinc Quartet is, amely a hetvenes évek szabad levegőjű, improvizatív jazz-rockos világát idézi fel, amely igazán frissen szólal majd meg a négy fiatal, huszonegyedik századi nagyvárosi, kozmopolita muzsikus szűrőjén áteresztve.

A jegyekért és a részletes programért látogasson el az esemény Facebook-oldalára!

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTROROVATÁBAN: