Illegális hal a Pest megyei horgásztóban

hal
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata az egyik közösségi oldalon figyelt fel arra a posztra, amely szerint egy kapitális tőpontyot illegálisan telepíthettek át egy Pest megyei horgásztóba. A hal eszmei értéke csaknem 1 millió forint a feketepiacon. A horgásztó üzemeltetőjénél egyéb szabálytalanságokat is feltárt a hatósági vizsgálat, így magas bírságra számíthat.
Vágólapra másolva!

Az egyik közösségi oldalon megjelent írások és fényképek szerint az egyik Heves megyei természetes vizünkből kifogott – és fényképezés után oda visszaengedett – ponty jelenleg egy Pest megyei bányató fogási rekordlistáján szerepel. A fotókon jól látható a hal farok alatti úszója felett található, sajátos pikkelyrajzolat-rendellenesség. Ez alapján valószínűsítette a Nébih-ÁHSZ, hogy mind a két esetben ugyanarról a halról van szó.

Forrás: Nébih

Az ÁHSZ szakértő bevonásával vizsgálta meg az azonosságot és a pontyóriás eszmei értékét az illegális élőhal-kereskedelemben. A szakértő 4 kulcsbélyeg – a testmagasság/testhosszindex, és az oldalvonalon található pikkelyszám – alapján teljes bizonyossággal kizárta annak lehetőségét, hogy a különböző vizeken eltérő időpontban készített fotók két különböző példányt mutatnának be.

A tőponty halgazdálkodási értékét 31 900 forintban, feketepiaci értékét 800 ezer forint körül állapította meg.

Az interneten jelenleg elérhető MOHOSZ-ranglistán tőponty-kategóriában az érintett hal 31,9 kg-os súlyával az első lenne – a jelenlegi első helyezett 30,45 kg –, összetett pontykategóriában pedig a második helyezést érné el. Itt a rekord jelenleg 39,6 kg.

A Nébih az érintett Pest megyei bányatónál helyszíni ellenőrzést is tartott, amelynek során

több szabálytalanságra

is fény derült. Így a horgásztó üzemeltetőjével szemben eljárás indul, a többszörös szabálysértés miatt tetemes bírságra számíthat.