Ez a zöldség megőrzi a fiatalságot

édesburgonya
Vágólapra másolva!
Az édesburgonya számos értékes ásványi anyagot tartalmaz – többek között vasat, kalciumot, magnéziumot, foszfort – a benne található vitaminok, antioxidánsok és fehérjék segítenek megőrizni a fiatalságot. Ez már önmagában is jól hangzik, pedig ez még nem minden. Kalóriatartalma és zsírtartalma is alacsony, így a diétázók étrendjében is megfér. Ezért készítsen édesburgonyát a hétvégén! Most négyféle változatot is mutatunk önnek.
Vágólapra másolva!
Forrás: One Lovely Life

Négyféle édesburgonya

Hozzávalók:

  • édesburgonya (annyi, amennyit sütni szeretne)
  • olívaolaj

Elkészítés:

Melegítse elő a sütőt 190 fokra. Mossa meg a burgonyákat, vágja ketté, majd vékonyan kenje meg olívaolajjal, és szórja meg sóval. Tegye őket egy sütőre, majd süsse 45-60 percig.

Az első feltétváltozat tojásrántotta pirított szalonnával, friss paradicsommal, avokádóval és friss fűszernövényekkel. Ízesítse sóval és borssal ízlés szerint. Ha szereti, rakjon még rá hagymát és kolbászt is.

Ha inkább a pikáns ízekért van oda, akkor keverjen össze apróra vágott avokádót reszelt sajttal, tejföllel és csilivel, majd azt rakja a burgonya tetejére.

Vagy egyszerűen kanalazzon rá joghurtot, azután csurgasson rá házi mézet is. Hasonlóan finom a brokkoli, az árpagyöngy és a sajt keveréke, mint édesburgonya-feltét.