Megmutatjuk, milyen étellel nyert ezüstérmet a magyar versenyző

Ramocsai Barbara profi versenyétele
Vágólapra másolva!
Két hallgató is dobogós helyen végzett az Olivier Roellinger nemzetközi szakácsversenyen. Ramocsai Barbara ezüst-, Csukás Norbert pedig bronzérmet szerzett.
Vágólapra másolva!

Az Olivier Roellinger szakácsverseny észak- és kelet-európai döntőjét első ízben rendezték meg hazánkban, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán (BGE KVIK), márciusban. A három Michelin-csillagos francia séf nevével fémjelzett megmérettetésen 6 nemzet 8 képviselője vett részt.

Az első helyen a finn Rostedt Jonna,

a Tampere University of Applied Sciences hallgatója végzett Ramocsai Barbara és Csukás Norbert előtt.

Csukás Norbert (jobbra) és Ramocsai Barbara Forrás: Budapesti Gazdasági Egyetem

A verseny témája a fenntartható fejlődés jegyében felhasználható tengeri halak és tenger gyümölcsei voltak.

A versenyzőknek 2,5 óra állt rendelkezésükre a versenyétel, valamint 30 perc a háziasszonyi étel elkészítésére.

Ramocsai Barbara profi versenyétele tőkehaltekercs volt gombával, pirított Szent Jakab-kagyló, mandulás póréhagymahab, savanyított uborka és mandulamorzsa, míg a háziasszonyi étele a rántott tőkehal, polenta, pirított kelkáposzta, valamint sült paprika gyömbérrel és algával.

Ramocsai Barbara profi versenyétele Forrás: Budapesti Gazdasági Egyetem

Csukás Norbert profi étele a tengeri sügér volt narancsos répával, pálinkás-pikáns bébitintahal spenótos tésztával, sáfránymártással, valamint fekete parmezán chips-szel, háziasszonyi étele pedig az algába tekert tengeri süllő/sügér édes tócsnival és korianderes-curry-s zellerpürével.

Ramocsai Barbara ezüst-, Csukás Norbert bronzérmet

szerzett a nemzetközi szakácsverseny észak- és kelet-európai döntőjén a 25 év alattiak kategóriájában. A verseny ünnepélyes eredményhirdetésére és díjátadójára június 8-án, az Óceánok Világnapján került sor Párizsban, az UNESCO székházában.