Miután kiderült, hogy még az otthoni sütés és főzés során is használunk ízfokozót és térfogatnövelőt, arra is rájöttünk, hogy nem tudunk sem tojást, sem virslit főzni. Így hát visszaültünk az élet iskolapadjába, hogy átismételjük a kezdő tananyagot. Ott azt is megtanultuk, hogyan lehet villámgyorsan vacsorát készíteni, illetve mit tegyünk, ha meglátunk egy Alient a tortán. Heti gasztro-összefoglaló.

Mit gondol, ez ehető?

Szeretne valamivel kedveskedni a gyerekeknek? Mit szól a palacsintához? Na, nem az általunk már olyan jól ismert desszertre gondolunk, hanem a palacsintatésztából készült színes mintákra.

Tudta, hogy a skót whisky vízzel a legjobb?

Nem is gondolnánk, milyen sokféle verzióban kerülhet a poharunkba Skócia legnépszerűbb export terméke, a whisky: tisztán, jéggel, forrón, koktélként. Télen felmelegedhetünk mellette, nyáron pedig hűs frissítőt készíthetünk belőle.

Forrás: Red Lemon

A jeget illetően megoszlanak a vélemények: a szakértők például határozottan tiltakoznak a scotch hígítása ellen. Ha azonban a nyári melegben nem tudna ellenállni a hűs kockák érintésének, ne fogja vissza magát!

Megéri elővennie a legnagyobb söröskorsóját

Az Első Soproni Sörverseny célja, hogy megtalálja az ország legjobb otthoni sörfőzőjét és legkifinomultabb sörszakértőit. Így újra bővülni fog a sörkínálat, mégpedig az ország legjobb otthoni sörfőzőjének sörével.

Ön használ ízfokozót és térfogatnövelőt?

A fogyasztók többsége bizalmatlan lesz az egyes élelmiszerek címkéjén olvasható adalékanyagok hivatalos neve láttán, holott a hétköznapokban fenntartások nélkül használják azokat – derült ki a legújabb kutatásból.

Forrás: Shutterstock

Ha azt olvassuk a címkén, hogy E-500 nátrium-hidrogén-karbonát vagy E-300, a legtöbben laborban előállított, veszélyes kémiai anyagokra gondolunk. Pedig az utóbbi maga a C-vitamin, az előbbi pedig a sütőpor.

Ehető ruhák a kifutón

Gondolta volna, hogy csokoládéból is készülhet ruha? Nem? Pedig bizony így van. Sőt, nem is akármilyen. Képgalérián a hihetetlen ruhaköltemények.

Ezért egyen fokhagymát

A fokhagyma már a nagymamáink idejében is csodaszernek számított: nemcsak főzéshez és sütéshez, hanem betegségek ellen is használták. zámos jótékony tulajdonságát ismerjük már, ezúttal azonban kiderült, hogy a fokhagymában sokkal több minden rejlik, mint eddig gondoltuk.

Forrás: Shutterstock

A Journal of Hypertension egyik tanulmánya szerint a fokhagyma rendszeres fogyasztása csökkenti a vérnyomást, ezáltal a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is.

Hibás spagettiket talált a Nébih

Az év hatodik Szupermenta terméktesztjén gluténmentes spagettiket vizsgált a Nébih. Az ellenőrök 3 esetben figyelmeztették a vállalkozókat jelölési hiányosságok miatt.

Szétreped a virsli főzéskor? Segítünk!

Miért reped szét a virsli? Azért, mert túl sokáig főztük. Sőt, sokszor pont az a gond, hogy főzzük és nem melegítjük. Hiszen a virsli az esetek nagy többségében nem nyers hús – ha mégis, azt jelzik a csomagoláson –, a feldolgozás során főzik és füstölik.

Forrás: Shutterstock

Ezért nem kell a szó szoros értelmében megfőzni, inkább csak felmelegíteni. Ezt megtehetjük a mikróban, egy lábas forró, illetve forrásban lévő vízben. Csak nem mindegy, hogyan.

Rá sem bír nézni a sütőre a nagy melegben?

Télen minden álmunk, hogy friss málnát majszolhassunk, ám a nyár beköszöntével hamar megunjuk. Nemcsak frissen nem fogyasztjuk, hanem még a maradékkal sem tudunk mit kezdeni. Azonban, ha ezt a desszertet készíti, nem megy tönkre a málna.

Nincs zöldségpárolója?

Noha már lassan alapfelszerelés a konyhában, önnek mégsincs zöldségpárolója? Esetleg volt, de elromlott, és még nem volt ideje újat venni? Talán nem is kell, hiszen egyszerűbb helyettesíteni, mint hinné.

Vacsora 40 perc alatt

Ez a recept olyan egyszerű, hogy még az esti filmre is marad ideje. Könnyedsége miatt kezdő szakácsok is felvehetik receptgyűjteményükbe.

Szeretne megtanulni tojást főzni? Lapozzon tovább!