Melyik ételhez milyen fűszer illik?

fűszer, fűszernövény
Vágólapra másolva!
Friss fűszernövényeket már nemcsak konyhakertben lehet nevelni, hanem akár kis cserepekben az erkélyen vagy az ablakpárkányon. Noha gondoskodást igényelnek, érdemes foglalkozni velük, hiszen aromásabb ízt kölcsönöznek az ételeinknek, mint a szárított, előre csomagolt változatuk. Már csak azt kell megtanulnia, hogyan párosítsa őket a különböző fogásokhoz.
Vágólapra másolva!

A fűszernövényeket két csoportra lehet osztani: az egyik a fás szárúak köre, mint a rozmaring vagy a kakukkfű, a másik pedig azon fűszernövényeké, amelyek szára jóval lágyabb, mint a bazsalikom, a koriander és a petrezselyem.

A fás szárú fajták íze túl erős ahhoz, hogy nyersen fogyasszuk, ezért elsősorban főzéshez használja őket. A másik csoport tagjainak nincs olyan erős aromája, ezért nyersen – például salátákban – is bátran fogyaszthatja. Amennyiben főzés során is felhasználná, mindig az utolsó pillanatban adja hozzá az ételhez, mert hamar elvesztik ízüket.

A friss fűszernövények izgalmassá teszik az ételeket,

ráadásul teljesen biztosak lehetünk abban, hogy például valóban igazi bazsalikom vagy kakukkfű kerül a fogásba.

Kezdő szakácsként azonban felmerülhet egy nagyon fontos kérdés ezek használatát illetően: melyik ételhez milyen fűszer illik?

Forrás: Shutterstock

Térkép fűszerországhoz

A bazsalikom központi helyet foglal el az olasz konyhában. Levelei kerekdedek, íze édes és zamatos.

Jó barátok a paradicsommal, a mozzarellával, a fokhagymával, a padlizsánnal, az articsókával, a balzsamecettel, a tenger gyümölcseivel és még a szamócával is.

Próbálja ki spagettivel, pizzával, mediterrán levesekkel vagy paradicsomos bruschettával. Elsősorban frissen érdemes hozzáadni az ételekhez, ha azonban levest készít, a főzés utolsó perceiben tegye bele; így megőrzi zamatát.

A metélőhagymát a francia konyhában

használják előszeretettel, tökéletesen kiegészíti a sós ételeket. A legjobb, ha burgonyával, tojással és sajttal párosítja. Készítsen például krumplisalátát, vagy adja hozzá a reggeli tojáshoz!

Az oregánónak kesernyés ízű a szára, ezért csak a leveleket használja fel! Erős íze nagyon jól illik a vörös húsokhoz, például egy tál húsgombóchoz. Az oregánó kistestvére a majoranna, hiszen sokan összetévesztik a kettőt. Leginkább az észak-európai konyhákban használják, és nagyszerű párost alkot a céklával, a sárgarépával, a sertéshússal és a sült hallal. Adja hozzá a kecskesajttal készült salátákhoz, vagy a lédús paradicsommal és fokhagymával készített tésztákhoz!

A petrezselymet elsősorban a gazdag ízvilágú ételekhez ajánlják, mint a sült bárány, marhahús vagy roston sült hal.

Ám még a bulgur vagy a kuszkusz is jobban esik egy kis petrezselyemmel feldobva.

Forrás: AFP/DPA

A mentának számos fajtája létezik; a leggyakrabban használt a borsmenta és a fodormenta. Jól illik a gyümölcsökhöz, például friss gyümölcssalátához vagy grillezett ananászhoz. Ám akkor se feledkezzen meg róla, ha mojitót, házi málnaturmixot, limonádét vagy salátát készít.

A rozmaring és a kakukkfű leveleit általában lehúzzák a fás száráról, és úgy használják fel. Kiválóan alkalmas a levesek és pörköltek ízesítésére. A rozmaringot gyakran adják hozzá sült húsokhoz vagy burgonyával tálalt pörköltekhez, de jól illik a kebabhoz és a grillezett zöldségekhez is.

A kakukkfű szintén a pörköltek népszerű összetevője, jól párosítható póréhagymával és a sárgarépával.

A zsálya hihetetlenül illatos, és rendkívül jól feldobja az ételek ízét. Az olaszok a paradicsomalapú szószokba főzik bele elsősorban. Párosítsa hagymával, kolbásszal, almával, kecske- vagy libahússal! Tökéletes alapanyaga a krémes tésztaszószoknak és a hagymalevesnek. Ízét akkor is megőrzi, ha sokáig süti vagy főzi.

A koriandert elsősorban a latin-amerikai és a mexikói

konyhában használják. Párosítsa csilivel, mentával, avokádóval és tojással! Curry, ázsiai levesek és saláták alapanyaga.

A kapornak citrusos, egy kissé fanyar íze van, leginkább burgonyával, tojással és sárgarépával érdemes együtt fogyasztani. Tökéletesen kiegészíti a halas ételeket, főleg a füstölt lazacot, a szószokat és mártásokat, a burgonyasalátát és természetesen a savanyúságokat.

Ezt is csak az utolsó néhány percben szabad az ételhez adni, mint a bazsalikomot.

A tárkony íze hasonlít az ánizséra, nagyon jól megy a csirkés, tojásos, paradicsomos, burgonyás ételekhez.

Forrás: Shutterstock

Így tárolja a fűszernövényeket

A fás szárú fajtákból készítsen csokrokat, és egy száraz, meleg helyen akassza fel fejjel lefelé. A puhább szárú fűszernövényeket tárolja a fagyasztóban, légmentesen záródó tasakokban – így néhány hónapig eláll.

Használat előtt mossa meg őket, majd vágja le a leveleiket. Ha fás vagy kemény a szára, akkor könnyen le is tudja húzni.

Ha az ételt keserűnek érzi, lehet, hogy túl sok fűszert használt, vagy már régiek voltak. A fűszereknek egyébként általában egy

kis zsírra van szükségük ahhoz,

hogy kifejthessék az ízüket. Ezért kell a főzési folyamat több pontján is megkóstolni az ételt. Így nemcsak a főzési tudománya fejlődik, hanem azt is megtanulhatja, mennyi fűszer és főleg só kell az adott fogásba.