A hosszú élet titka a kávéban rejlik

2018.07.16. 11:00

Hitte volna, mennyi egészségügyi kockázattal jár, ha nem iszik elég vizet? És azt, hogy a hosszú élet titka a kávéban rejlik? Ez volt a két legérdekesebb dolog, amit a héten megtanultunk, pedig még egészséges nassolnivalót is készítettünk. Sőt, utánanéztünk, melyik ételhez milyen fűszer illik, illetve hogyan kell borral főzni. Kutatásunkat siker koronázta, bár eléggé megdöbbentett, amit találtunk. Heti gasztro-összefoglaló.

Levesből koktél

Amint a május júniusba fordul át, nem csak a grill kerül elő a fészerből, de még a koktélok is egyre népszerűbbek lesznek. Jólesik őket elkortyolni egy nyáresti buliban, a vízparton vagy éppen a kerti hintaágyon hátradőlve. Lesse el a legjobb koktélrecepteket!

Kíváncsi, melyik ital felelős a hosszú életért?

Azok az emberek, akik több csésze kávét is megisznak egy nap, tovább élnek, mint azok, akik egyet sem – derül ki a Jama Internal Medicine július elején közzétett tanulmányából.

Forrás: Shutterstock

Persze egyáltalán nem mindegy, milyen kávéról van szó: előre megőrölt és csomagolt, vagy otthon készített, frissen őrölt változatról?

Új bajnokot avatunk

Néha – sőt, talán gyakrabban, mint bevallanánk – elkap minket a vágy a desszertek iránt. Ám egyáltalán nem kell rosszul éreznünk magunkat, amikor megkívánunk valami finomat, például egy mangós sajtkrémtortát, hiszen időről időre mindenki bűnbe esik.

Ez történik a testével, ha nem iszik elég vizet

Edzeni, sportolni, mozogni kell. Az egészséges életmód része, és a diéta sem lesz túl hatékony, ha nincs mellette zsírégetés, izomnövelés. Egyvalamire azonban mindig nagyon kell figyelni: az elvesztett vízmennyiségre.

Forrás: Shutterstock

A víz a sejtek elsődleges építőeleme, amely segít szabályozni a belső testhőmérsékletet, erősíti az izmokat és hidratálja a bőrt, de ez csak néhány példa arra, hogy a víz mennyire fontos.

Gasztroszentély egy szigeten

Az Európához tartozó Feröer-szigetcsoport Izland és Norvégia között helyezkedik el. A sziget leghíresebb étterme a KOKS, amely valójában egy kis ház egy domboldalon. A méretével ellentétben jelentősége annál nagyobb: ez az első étterem a szigeten, amely Michelin-csillagot kapott.

Mire jó a főzőbor?

A jó bor ivásra, a rossz főzésre való – terjedt el a nézet, amely sok kezdő szakácsot a mai napig becsap. A silány minőségű bor nemcsak a pohárba, de az ételbe sem való. De persze nem érdemes a ló túloldalára átesni, és kikapni a borospolcról a legjobb tételt. Akkor mégis milyen borral főzzünk?

Forrás: Budafoki Pincejárat Facebook

A száraz fajták kiválóan alkalmasak a boralapú mártások elkészítéséhez, míg az édesek inkább a sütéshez és a diós desszertekhez, az édes, erőteljes zamatú vörösek pedig a csokoládés finomságokhoz illenek leginkább.

Ha jó pezsgővel akar koccintani, ezt válassza

Kihirdették a legjelentősebb nemzetközi pezsgőverseny, a Champagne és Pezsgő Világbajnokság idei díjazottjait. A hazai pezsgők kimagaslóan szerepeltek: a somlói Kreinbacher Birtok két évjáratos magnum pezsgője aranyat, két további tradicionális pezsgője ezüstérmet kapott.

Ilyenre még nem volt példa egy vizsgálat során sem

Világos dobozos söröket tesztelt a Nébih. A vizsgálat meglepő eredménnyel zárult: első alkalommal fordult elő, hogy mindent rendben találtak a szakemberek.

Egészséges nassolnivalóra fáj a foga a munkahelyen?

Alig egy órája ebédelt, mégis mintha üres lenne a gyomra? Olyan jó lenne enni valamit, viszont az automatában található egészségtelen rágcsálnivalók nem szimpatikusak? Készítsen otthon egészséges banáncsipszet!

Szeretné tudni, melyik ételhez milyen fűszer illik? Lapozzon tovább!

Előző
  • 1
  • 2
Következő