A nagy grillkolbászteszt

Vágólapra másolva!
Milyen a jó grillkolbász? Szerintem az, amelyiket a szomszéd falu őstermelőjétől veszek. Biztosan majdnem mindenkinek van rokona, őstermelője vagy jó hentese, aki finom grillkolbászt készít. De persze mi értelme volna erről írni, ha sem én nem tudom megvenni az önét, sem ön azt, amit én veszek. Na, pont ezért fogtuk magunkat, végigjártuk a mindenki számára elérhető nagyobb áruházláncokat, és nekiálltunk sütni, kóstolni és véleményezni. Íme a 2018-as nagy grillkolbászteszt első része, ahol az itthon klasszikusabbnak számító – nem bajor jellegű, nem fehér – kolbászoknak jártunk utána. Szám szerint 21-nek.
Vágólapra másolva!

Az nem kérdés, hogy az egyéni ízlés mennyire eltérő, objektív vélemény nem létezik, éppen ezért vakteszten kóstoltuk a kolbászokat, az adott pontszámokat átlagoltuk. 16-an ízleltünk: gyerekek, felnőttek vegyesen. Volt köztünk csípőset kedvelő, az erőteljes fűszereket kerülő, a házi hústermékeket még hírből sem ismerő, a nagyszülők házi kolbászán nevelkedett.

A kóstoláskor az ízre és az állagra 1-től 10-ig lehetett pontozni.

Az ízélmény és az állag mellett a termékben lévő húsarányt és az adalékanyagok számát is feltüntetjük, bár utóbbinál nyilván nehéz igazságot tenni, hiszen a gyártó nem jelöli, hogy az adott adalékanyagból mennyit tett a grillkolbászhoz.

Így az is megeshet, hogy többféle adalékanyagból összességében kevesebbet tartalmaz egy adott termék, és ugyanúgy ennek a fordítottja is igaz lehet: csupán három-négyféle adalékanyagot tartalmaz, abból viszont arányában sokkal többet.

Lacikonyhás kolbászfílingben is volt részünk, de grillkolbásznak eladott virsli és májkrém is került a grillrácsra Forrás: Origo

Még egy fontos szempontot jelöltünk: ha a grillkolbász nem tartalmaz glutént, szóját vagy tejszármazékot. Abban mind egyetértettünk, hogy egyiknek sincs semmi helye a kolbászokban.

Első körben az itthon klasszikusabbnak számító ízesítésűeket teszteltük, a bajor jellegű fehérkolbászokat későbbre hagytuk.

Nézzük tehát a nagyobb áruházláncokban kapható grillkolbászokat ábécé sorrendben!

(A lenti képre kattintva az íz pontszáma szerint is végignézheti az eredményt.)

1. Aldi BBQ Grillezésre fel! fokhagymás grillkolbász
Átlagos fűszerezés, átlagos íz. 3-tól 8-ig mindenféle pontszámot kapott ez a kolbász. Sütéskor nem csigázott fel bennünket az illat.
Sertéshús 86%
Adalékanyagok száma: 7
Íz: 5 pont

2. Aldi BBQ Grillezésre fel! pikáns griller
Gyártó: Landhof
A grillerekre jellemző darált húsos állag jellemzi, közepesen fűszerezett.
A csomagolás szerint 100 g griller 100 g sertéshús és 1 g marhahús felhasználásával készült.
Adalékanyagok száma: 7
Íz: 6 pont

3. Kaiser Pásztor grillkolbász
Igazi lacikonyhás kolbászfíling, felidézte bennünk a piacos gasztroélményeket (és az is lehet, hogy éppen ezért kapott aránylag magas pontszámot). Az ízesítés nincs túlvariálva: sót és paprikát éreztünk benne. A bél közepesen vastag, de elrágható.
Hústartalom 85%
Adalékanyagok száma: 7
Íz: 7 pont

4. Landhof Mexican Griller
Grillerekre jellemzően a kolbász nincs bélbe töltve, darált húsos állag jellemzi, a fűszerkavalkádból egyetlen jellemző ízt sem tudtunk kiemelni.
Hústartalom: a csomagolás 94 g sertéshúst ír.
Adalékanyagok száma: 6
Íz: 6 pont

5. Lidl Grill&Fun sertés grillkolbász majorannával
Abban mindannyian megegyeztük, hogy állagra és ízre olyan, mint egy majorannás májas. „Amit a macskának szoktak adni" – megjegyzés nagyjából megállta a helyét.
Hústartalom: 62%
Adalékanyagok száma: 4
Íz: 3 pont

6. Lidl Grill&Fun sertés grillkolbász fokhagymával
Az összetétel és a vélemény is ugyanaz, mint az előzőnél, annyi eltéréssel, hogy ebben a kolbászban majoranna nincs, de nem éreztük sokkal erőteljesebbnek a fokhagymát sem. Íze és állaga szintén májkrémre emlékeztető.
Hústartalom: 62%
Adalékanyagok száma: 4
Íz: 3,5 pont

7. Lidl Grill&Fun sertés grillkolbász baconszalonnával
A címkén jelzettel ellentétben a bacont egyáltalán nem lehet érezni, ellenben enyhén csíp. Ennek is májkrémre hajazó az íze és állaga is.
Hústartalom: 61%
Adalékanyagok száma: 5
Íz: 3,5 pont

8. Lidl Grill&Fun Grillrudacskák fekete borssal
A sok-sok bors eléggé elnyomta minden más ízét, és éppen ezért a borsimádók adtak rá magasabb pontszámot. Állagra: darált hús, formázva.
Hústartalom: 75%
Adalékanyag: 6
Íz: 6 pont

9. Nádudvari fokhagymás grillkolbász
Állagra olyan, mint egy darabosabb virsli, íze átlagos. Gluténmentes, laktózmentes.
Hústartalom 93%
Adalékanyagok száma: 14
Íz: 6 pont

10. Spar Regnum döner fűszerezésű grillkolbász
Már sütéskor hívogató az illata, az íze sem mond ennek ellent, kiegyensúlyozottan fűszerezett, állagra ez közelíti meg leginkább a grillkolbászról alkotott elképzelésünket, egyedül a bél az, ami kissé rágós, főleg a végénél. Glutén-, szója és laktózmentes.
Hústartalom: 96%
Adalékanyagok száma: 4
Íz: 9 pont

11. Spar Regnum Kölyök grillkolbász
Nem jöttünk rá a „kölyök" jelző miértjére, de biztosan nem a bél miatt kapta, amibe töltötték: jó fogazatú, nyers répán felnőtt gyerekink alig bírták elrágni – és mi, felnőttek is rágódtunk rajta egy ideig. Főleg a kolbász végei voltak a kritikus pontok. Állagra inkább virsli, semmint kolbász, íze semlegesnek mondható, nem túlfűszerezett. Glutén-, szója és laktózmentest jelöl a csomagolás, de a termék tartalmaz laktózmentes tejszínt és sajtot.
Hústartalom: ezt nem sikerült értelmezni,

minimum húsipari szakembernek kellene lennünk, hogy értsük, miről is van szó:

62% sertéshúst ír, aztán említ még 15% „sonkabetétet", ami után zárójelben 80% lapocka áll.
Adalékanyagok száma: megdöbbentően sok, 18-at sikerült összeszámolni.
Íz: 6 pont

12. Spar Regnum magyaros grillkolbász
Savanykás, aránylag íztelen, még a paprika sem dominál, állagra viszont jó. Glutén-, szója és laktózmentes.
Hústartalom: 95%
Adalékanyagok száma: nem derül ki pontosan, mert nem részletezi (az ízfokozó mellett az áll: difoszfátok – így, többes számban).
Íz: 5 pont

13. Tesco grillkolbász
Virsli állagú, enyhén csípős ízű, de semmi több.
Hústartalom: 82%
Adalékanyagok száma: 3
Íz: 5 pont

14. Tesco Grill magyaros friss nyerskolbász
Ez az egyik kakukktojás: nem hőkezelt, tálcás kiszerelésű, nyers kolbász. Állaga debrecenire emlékeztető, enyhén csípős. Gluténmentes.
Hústartalom: 81%
Adalékanyag: 4
Íz: 7,5 pont

15. Tesco Grill fokhagymás friss nyerskolbász
Csakúgy, mint az előbbi, nem hőkezelt, tálcás kiszerelésű, nyers kolbász. Kissé darabosabb, mint a magyaros, nincs annyira ledarálva/pépesítve a hús.
Hústartalom: 85%
Adalékanyagok száma: 5
Íz: 7,5 pont

16. Tesco Grill paprikás friss nyerskolbász
Tálcás, nem hőkezelt kolbász. Szintén darabosabb, mint a magyaros.
Hústartalom: 82%
Adalékanyagok száma: 5
Íz: 7,5 pont

17. Weisbauer Barbecue Grill
Szafaládéra emlékeztető állag, de ízre jó. Gluténmentes, laktózmentes, szójamentes.
Hústartalom: 91%
Adalékanyagok száma: 6
Íz: 7 pont

18. Weisbauer Country Grill
Gluténmentes, laktózmentes, szójamentes. Állagra olyan, mint egy jobb szafaládé.
Hústartalom: 74%.
Adalékanyagok száma: 4
Íz: 6 pont

19. Weisbauer lemon-chili grill
Gluténmentes, laktózmentes, szójamentes. Bár vakteszt lévén nem tudtuk, mit kóstolunk, mindannyiunknak a citromos illatósító jutott az eszébe. A citrom és a csili aromája nem kiegészíti egymást, hanem határozottan szétesik: külön-külön lehet érezni benne mindkettőt. Enyhén csípős.
Hústartalom: 76%
Adalékanyagok száma: 5
Íz: 4 pont

20. Weisbauer mustáros grill
A mustár ízét egyáltalán nem tudtuk felfedezni benne. Állaga szafaládéra emlékeztető, és ami furcsa, hogy többen sajtkrémes ízt véltünk felfedezni, pedig elvileg nincs benne sajt. Gluténmentes, laktózmentes, szójamentes.
Hústartalom: 54,5%
Adalékanyagok száma: 10
Íz: 7 pont

21. Zimbo fokhagymás grillkolbász
Állagra egy darabosabb virsli, a műbelet alig lehet elrágni. A fokhagymás jelzőt kár ráírni a csomagolásra: nem kiemelkedő. Ízére senki nem tudott túl jót mondani.
Hústartalom: 86%
Adalékanyag száma: 7
Íz: 3 pont

A képre kattintva az íz pontszáma szerint is végignézheti az eredményt, a legkevesebb pontot kapott grillkolbásztól egészen a legjobbra értékeltig.

grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
edf
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
edf
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
edf
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás
grillkolbász pontozás