Sosem volt még ilyen karitatív a kávéfüggőség

Vágólapra másolva!
Megnyitott az Empathy Cafe&Bistro Budapesten, az Arany János utcában. Aki betér ide, fogyasztásával a Magyar Vöröskereszt karitatív munkáját támogatja. A kávézó és bisztró a szervezet székházának földszintjén található.
Vágólapra másolva!

A Magyar Vöröskereszt a korábban kihasználatlanul álló földszinti garázsbeállóját, illetve a mellette található irodát gondolta újra, és alakította át vendéglátóhellyé.

Az Empathy Cafe&Bistro reggelire szendvicsekkel és pitékkel, ebédidőben pedig menüben kínált krémlevesekkel és lángosokkal várja a vendégeket.

Forrás: Empathy Cafe & Bistro

Az étel- és italkínálat összeállításánál alapvető szempont volt, hogy – lehetőség szerint –

hazai termelőktől származó alapanyagokkal

dolgozzon a konyha, illetve hogy működése minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjon maga után: újrahasznosított tálalóeszközöket és zöld tisztítószereket használnak majd.

Az épület kialakításánál figyeltek a látás-, mozgás- és hallássérültek megváltozott igényeire és az akadálymentesítésre is.

A hely szimbóluma egy 16 méter hosszú vendégasztal lesz, amellyel a Vöröskereszt fizikailag is szeretné megjeleníteni az Empathy fő mondanivalóját:

Ezt a gondolatot hirdeti az Empathy-közösségi könyvespolca is, amelyhez közel 100 ismert és elismert ember ajánlott fel dedikált könyvet.