Belestünk Cameron Diaz konyhájába, és Kelly Clarksonnal sütöttünk

Vágólapra másolva!
A múlt hét megint eseménydúsan telt. Megtudtuk, mi a panettone és a dinamitfánk, majd el is készítettük őket. Iklódi Dórával beszélgettünk az inzulinrezisztencia-diétáról, aki elárulta: nem jár önsanyargatással a cukor és a finomított élelmiszerek elhagyása. Emellett megismertük Mila Kunis karcsúságának titkát, illetve Kelly Clarkson kedvenc desszertjét is. Sőt, még egy megdöbbentő hírt is olvastunk, amely szerint a nők jobbak whiskykóstolásban a férfiaknál. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Virágnak néz ki, ám valójában nem az - Képek

Juliana, a CulinaryDots alapítója gyönyörű vegán tortákat készít. A fiatal nő Berlinben él és dolgozik. Legyen szó születésnapról, esküvőről vagy bármilyen alkalomról, rá mindig lehet számítani. Alkotásai kiváló minőségűek és frissen készülnek. Nézze meg a képgalériát!

Mila Kunis: imád enni, mégis karcsú. Ez a titka

Mila Kunis, a Rossz anyák és a Barátság extrákkal sztárja, világhírű színésznő és igazi ínyenc. Étrendje általában sok fehérjéből és kevés szénhidrátból áll, edzőjével heti háromszor találkozik. Kivéve akkor, ha valamilyen filmszerepre készül, mert akkor az edzések száma megnövekszik heti öt alkalomra. Vagy még többre.

Mila Kunis Forrás: This Is Insider

Szívesen eszik avokádót, dióféléket és kókuszvajat is. A lenmagolaj és a halolaj sem maradhat ki az étrendjéből, hiszen tele van Ómega-3 zsírsavval, amely segíti a fogyást. Emellett sok zöldséget, illetve gyümölcsöt eszik, és vizet iszik. A Fekete hattyú című filmben a színésznő súlya mindössze 43 kilogramm volt. Nézze meg az okát!

3 boszorkányos trükk, amelyhez nincs szükség varázserőre

Nem kell boszorkánynak lennünk ahhoz, hogy trükköket használjunk a konyhában. Hiszen számos olyan praktika van, amely csiribí-csiribá és ráolvasás nélkül is működik. Ráadásul nem is akárhogy! Időt, pénzt és bosszúságot is spórolhatunk velük.

Bűnbe esünk miatta, mint Éva az Édenkertben

Amint elkezd érni a birs, a nagymamám már gyűjti is be, hogy kompótot készítsen belőle. Mindig lelkesen kínálja a finomságot a családnak, mi pedig hogyan is tudnánk ellenállni neki. Ha azelőtt hullik le a fáról, hogy teljesen beérne, tehát még zöld és kemény, akkor tökéletes díszítő- és illatosítóelem a konyhában.

Forrás: Shutterstock

A gyümölcs érdekessége, hogy már az Édenkertben is feltűnik. Ugyanis az elbeszélések szerint a „bűnbe esés almája" is birs volt. Az ókori görögök meg például a szeretettel és a termékenységgel hozták összefüggésbe. Éppen ezért az esküvői sütemények és torták alapanyaga volt. A friss házasok számára az elköteleződést jelentette.

Megéhezett? Egye meg a hajpántját! - Képek

Lauren Hom élelmiszerekből készít hajpántokat és koronákat. Fahéjas tekercs, cukorszív és grissino – akár ebből is lehet fejdísz. Mi nem tudnánk megállni, hogy ne együk meg. Nézze meg a képgalériát!

Kelly Clarkson aztán tud élni! Látni kell kedvenc desszertjét!

Mióta megnyerte 2002-ben az American Idol tehetségkutató műsort, Kelly Clarkson énekesnő és dalszerző hírneve végigsöpört a világon. Három Grammy-díjat nyert, és 2018-ban a The Voice tehetségkutató egyik mentora lett.

Kelly a Trisha's Southern Kitchen főzőműsorban Forrás: People

Az aranyhangú Kelly persze nem csak az éneklésnek él; a mindennapokban gyermeket nevel, főz, és még a táplálkozására is odafigyel. Persze a bűnözést ő sem veti meg. Lássuk, mit eszik szívesen.

Jövőre mindenki ilyen konyhát akar majd - Képek

Ha lámpa, akkor LED-csíkok. 2019-ben a kreatív világításé lesz a főszerep. Ha jövőre kedvenc színére akarja felépíteni a konyha új koncepcióját, bátran vágjon bele! Egy jól megválasztott csempe, egy kis csavar a falburkolattal, és máris kész a modern konyha.

Ön is inzulinrezisztenciával él?

Iklódi Dóri gasztroblogot ír, főz, vezeti az Ételműhely Gasztrostúdiót és inzulinrezisztens. Amikor három évvel ezelőtt diagnosztizálták nála a szénhidrátanyagcsere-zavart, szörnyen kétségbeesett. Az életmódváltás első két hónapja – nincs mit szépíteni – nehéz volt: nem állt rendelkezésre még ennyi információ a diétáról, mint most, meg kellett szoknia a grammokat, a méricskélést és az előretervezést.

Forrás: Szendeff Lőrinc

Ám megtanulta, hogy türelmesnek kell lennie önmagához. Végül a diéta eredménye sem maradt el: egyre jobban lett. Elindította a Wander Food Wonder blogot, ahol receptjeivel, írásaival azoknak segít, akik hozzá hasonlóan inzulinrezisztensek. De itt a történet még nem ér véget, hiszen ebben az évben megjelent a Cukormentes örömök című szakácskönyve, amelyben azt szeretné megmutatni, hogy nem jár önsanyargatással a cukor és a finomított élelmiszerek elhagyása.

Ön bele merne harapni ebbe a dinamitba?

Halloweenkor agy került az asztalra, most pedig dinamitban gondolkodunk. Igen, dinamitban. Mert bizony vannak alkalmak, amikor érdemes kockáztatni. A konyhában egyébként is minden egy lutri, hiszen sosem tudhatjuk, mikor sül el balul a próbálkozásunk. Ebbe a nagy fába viszont örömmel vágtuk bele a fejszénket. Nézze meg, hogyan került dinamit az asztalra.

Ilyen a paleo ebéd ősemberekkel

Csukcsföldön, Oroszország északkeleti végvárán a bennszülöttek egy része őskori körülmények között él. Életvitelükhöz szorosan hozzátartozik a „paleo étrend", vagyis nyersen eszik a rénszarvas, a halak, a rozmár, a fóka, vagy éppen a bálna húsát, ha pedig mégis megfőzik, legtöbbször csupán füvekkel és sóval ízesítik azt. Az európai ízlelőbimbóknak a Csukcsföld-étlap egész egyszerűen szürreális.

Fekete a Nyájban apó már érzi az íncsiklandó illatokat Forrás: Erdélyi Péter

Elsők között Walter L. Voegtlin gasztroenterológus foglalkozott tudományos írásaiban a paleolit diétával, melyben azt sugallja, hogy az őskőkorszaki étrend javítaná a modernkori ember egészségét. Az amerikai tudós azt állította, hogy az ember valójában "húsevő állat", amely a vadállatokhoz hasonlóan egykor elsősorban fehérjét, zsírokat és csak nagyon kevés szénhidrátot fogyasztott.

Látta már Neil Patrick Harris vagy Cameron Diaz konyháját? Most beleshet!

Cameron Diaz, A csajok bosszúja és a Rossz tanár sztárja elárulta, hogy a kedvenc helye a konyha. Már értjük, miért. A Maroon 5 énekesének, Adam Levine-nek konyhája nemcsak modern, de lenyűgöző is. Nézze meg a többi sztár konyháját is!

Megdöbbentő: a nők jobbak whiskykóstolásban a férfiaknál

Mit árul el a whiskyről a színe? Mennyire dugjuk bele az orrunkat a pohárba? Megtegyük egyáltalán? Jéggel vagy jég nélkül érdemes kérnünk a bárban? Dave Francis, az Edrington márka nemzetközi nagykövete igazán hasznos tanácsokkal látta el az idei Whisky Show résztevőit.

Forrás: Red Lemon

Dave Francis már több mint 25 éve dolgozik whiskyvel. A szakember átlagosan 250 tréninget és kóstolót tart évente, több könyvet is írt már, és szerencsésnek tarja magát, amiért munkája egyben a szenvedélye is. Elmondása szerint a whiskykóstolás több részletében is hasonlít a borkóstoláshoz.

Ön sem emlékszik, hová tette a kulcsait?

A zöld leveles zöldségek, mint a spenót, a mángold, a rukkola, a fodros kel, a kínai kel, a kelkáposzta vagy a sóska, olyan tápanyagokat tartalmaznak, amelyek jótékony hatással vannak az agyra és a memóriára. Tudjon meg mindent a mind diétáról!

Meghan Markle a terhessége miatt nem merte megkóstolni ezt a gyümölcsöt

Miután a királyi család bejelentette, hogy Meghan Markle terhes, Sussex hercege és hercegnője rögtön Ausztráliába utazott. A Melbourne-ben eltöltött napok alatt bepillantást nyerhettek a helyi gasztronómiába is: a Charcoal Lane nevű étteremben kenguruhúst kóstoltak.

Senki nem készíti úgy a brokkolit, mint Kristen Bell

Kristen Bell amerikai színésznőnek, a Rossz anyák és a Veronica Mars sorozat sztárjának holtbiztos megoldása van arra, hogy megetesse a gyerekeivel a brokkolit. Csupán egyetlen titkos hozzávalóra van szükségünk ahhoz, hogy többé ne fintorogva gondoljunk a szuper egészséges zöldségre.

A római kori asszonyok több napig készítették, ma csupán húsz perc

A panettone egy olasz, szakácssapka-alakú kalácsféle, amely nemcsak Olaszországban, hanem Franciaországban és Svájcban is rendkívül népszerű. Eredetileg azonban Milánó egyik szimbóluma volt; nincs karácsony a városban panettone nélkül. A római korban az asszonyok hagyományosan több napig készítették, ma pedig már húsz perc alatt megvan.