A közös főzéssel jobb szexuális élet is jár

főzés, szerelem, párkapcsolat
Vágólapra másolva!
Egy tanulmány szerint azok a párok, akik egyenlő módon osztják el a házimunkát, jobb szexuális életet élnek, mint azok a párok, ahol az egyik fél jelentősen több házimunkát vállal magára. Van azonban egy olyan tevékenység, amelyet főleg érdemes a partnerrel együtt csinálni. Ez pedig a főzés.
Vágólapra másolva!

A Lightspeed GMI adatgyűjtő cég által végzett felmérés szerint, amelyben 1000 amerikai vett részt, a főzés az egyik legfontosabb házimunka, amelyet a pároknak együtt kellene végezniük, ha azt szeretnék,

hogy a kapcsolatuk erősebb legyen.

Az amerikaiak 98%-a gondolja úgy, hogy a kommunikáció a kapcsolat egy lényeges része. A főzés egy nagyszerű módja annak, hogy a párok többet beszélgessenek egymással: egy pohár bor mellett eldönteni, mi legyen a vacsora, vagy egyszerűen csak megkérdezni a másikat arról, hogyan telt a napja, miközben apróra vágják a zöldséget vagy a húst.

A főzés minden lépésénél kommunikációra van szükség Forrás: Shutterstock

A tényt, hogy a közös főzés a kommunikáción keresztül elmélyíti a párok kapcsolatát, többen is megerősítették különböző kapcsolati státuszból:

a komoly kapcsolatok 88%-a, a hosszú házasságban élők 84%-a és a jegyben járók 94%-a gondolja így.

A főzés minden lépésénél kommunikációra van szükség. A pároknak dönteniük kell arról, milyen fűszereket adjanak az ételhez, mit tegyenek a csirkével, miután feldarabolták, köles vagy krumpli legyen a köret stb. Megtanulhatják, hogyan kérjenek segítséget, hogyan kérdezzenek a másiktól.

Ezt a kérdezz-felelek játékot pedig a hálószobában is folytathatják,

ezáltal megnövelhető a szexuális elégedettség.

Emellett a megkérdezettek 78%-a gondolja úgy, hogy az együtt főző párok együtt is maradnak. Ráadásul az egészséges, otthon, minőségi alapanyagokból készített ételekkel megnőhet a felek élettartama is.