Magyar hamburgerezők kerültek Európa legjobbjai közé

hamburger
Vágólapra másolva!
A jó hamburger mindenkinek mást jelent: van, aki csípősen szereti, van, aki sok sajttal, míg mások csak rengeteg mustárral hajlandók megenni. Ám, ha egy igazán jó, minőségi alapanyagokból készült hamburgert tálalnak elénk, hirtelen minden elvárásunkat elfelejtjük. De vajon hol kapni ilyet? A Big 7 Islands szerint két helyen is az országban.
Vágólapra másolva!

A Big 7 Islands egy utazási magazin, amely arra adta a fejét, hogy felkutatja

Európa legjobb hamburgerezőit.

A tesztelők minden országból válogattak résztvevőket, így Magyarországról is.

Két magyarországi helyet váltogattak be a TOP 50 európai burgerező közé Forrás: Shutterstock

A végső eredmény megszületésében igen nagy szerepe volt a magazin 1,5 milliós olvasótáborának és a kiválasztott gasztroszakértőknek is. A lista kialakításánál figyelembe vették az online értékeléseket, a megjelenéseket és a releváns blogok véleményét is.

Végül két magyarországi helyet váltogattak be a TOP 50 európai burgerező közé: a Tuningot a 42., a Bamba Marha Burger Bárt pedig az 5. helyezettként értékelte.

A magazin szerint a Tuning Burger szuper steakburgert kínál, de amiért érdemes itt enni, az az, hogy klasszikus marhahússal, sajttal és baconnel, fatálon szolgálják fel az ételt. A Bamba Marha Burger Bar pedig élen jár, ha feltétekről van szó,

és rendkívül színes a választék.

A lista természetesen szubjektív, ám annyi biztos, hogy ezzel Magyarország véglegesen felkerült Európa burgertérképére.