Így manipulálják az ételt, hogy finomabbnak találjuk

étel, étkezés,
Vágólapra másolva!
A színek pszichológiájának létezésével – például, hogy bizonyos színek befolyásolják a hangulatot – már nagyon régóta tisztában vagyunk. Így nem meglepő, milyen következtetésre jutott a legújabb tanulmány: az étel színe befolyással lehet az ízérzékelésre és az étellel kapcsolatos elvárásainkra.
Vágólapra másolva!

A Food Quality and Preference című folyóiratban megjelent tanulmányt a Pennsylvania Állami Egyetem (PSU) kutatói végezték. John E. Hayes táplálkozástudományi egyetemi docens elmagyarázta, hogy

az ételek és italok színe befolyásolhatja, mit gondolunk az ízéről.

A sárga színt például a savanyú italokkal kapcsoljuk össze, emellett a vöröset leginkább az édes ízzel hozzuk összefüggésbe.

Ha az élelmiszerek színe nem felel meg az elvárásainknak, akkor az ízét is másképp érzékeljük Forrás: HunterLab

A tanulmányban a kutatók azt tesztelték, hogy a résztvevők bizonyos ízeket milyen színekkel kapcsolnak össze, illetve meg lehet-e változtatni ezeket a kapcsolatokat. Tették ezt úgy,

hogy különböző italokat színekkel párosítottak össze: az édes zöld színt kapott, a keserű pedig pirosat.

Mivel szerették volna, hogy az eredmények minél pontosabbak legyenek, ezért nem használták az általános párosítást (sárga-keserű, piros-édes).

Az első kísérlet után, amelyben az italok színesek voltak, jött a második, amelyben már színtelen oldatokat kaptak. Az önkéntesek feladata az volt, hogy minden italhoz válasszanak egy színt.

A résztvevők 59%-a párosította össze ugyanazt a színt és ízt,

amelyet az első kísérlet során a kutatók is – függetlenül a fentebb említett általános párosítástól. A tanulmány vezetőit lenyűgözte, hogy az ízek és a színek kapcsolata milyen könnyen felülírható.

Na, de hogyan hat az étel színe az ízérzékelésre?

A szín gyakran a legelső dolog, amelyet észlelünk az étellel kapcsolatban Forrás: Shutterstock

Az ízlelőbimbók fontos szerepet játszanak az ízek négy alapvető csoportjának meghatározásában, amely az édes, a sós, a savanyú és a keserű.

Amikor az ízlelőbimbók kapcsolatba kerülnek az étellel vagy itallal, jelet küldenek az agynak az íz értelmezésére.

Ám mielőtt belekóstolhatnánk az ételbe, a szemünk is jelet küld az agyunknak, még az ízlelőbimbók előtt. Ez az észlelés befolyásolhatja, miként fogunk vélekedni az adott fogásról.

A szín gyakran a legelső dolog, amelyet észlelünk az étellel kapcsolatban.

Emellett születésünktől kezdve kötjük az ételeket és az ízeket bizonyos színekhez. Például a sárgát a citromhoz, a barnát a fahéjhoz, a pirosat a cseresznyéhez. A különböző gyümölcsöknél és zöldségeknél a szín az érettséget és a frissességet is jelöli.

Ha az élelmiszerek színe nem felel meg az elvárásainknak, akkor az ízét is másképp érzékeljük.

A Journal of Food Science-ben megjelent tanulmány szerint az emberek eltévesztették azoknak az italoknak az ízét, amelyhez nem a megfelelő színt párosították. Például a cseresznyeízű, narancssárga színű italról azt hitték, hogy narancsos, míg a cseresznyés, zöld ízű italra azt mondták, hogy lime-os.

A vizuális jelek, amelyeket a szemünk küld az agynak, összezavarhatnak Forrás: Refinery29

Az ízek és a színek pszichológiájára már a vállalatok is rájöttek. Például, ha piros színezékkel megszínezik az alma héját, az befolyásolhatja a fogyasztókat abban,

hogy édesebbnek ítéljék a gyümölcs ízét.

Az ételszínezékek használatának elsősorban két oka van: hogy fokozzák az élelmiszerek természetes színét, illetve, hogy színt adjanak azoknak, amelyek elvesztették a fény, a hőmérséklet, a nedvesség, a tárolási feltételek és a gyártási folyamat miatt.

Tehát a vizuális jelek, amelyeket a szemünk küld az agynak, összezavarhatnak, és ezután nem ismerjük fel megfelelően az ízeket, illetve édesebbnek, keserűbbnek, savanyúbbnak vagy sósabbnak ítélhetjük az élelmiszert, mint amilyen valójában.