Koplalás és önsanyargatás nélkül is fogyhatunk

fogyás, fogyókúra
Vágólapra másolva!
Az egészséges táplálkozás már a könyökünkön jön ki. Ez tény. De az is, hogy még manapság is számos új ismerettel gazdagodhatunk ebben a témában. Például a tápanyagokban gazdag étrend nemcsak a testünknek, hanem a lelkünknek is jót tesz. Az egészséges testsúly – ami a BMI-tartományon belül van – számos előnnyel jár, beleértve a szív megfelelő működését, az egészséges ízületeket, izmokat, illetve a boldog, pozitív gondolatokat. Mennyivel üdítőbb úgy belenézni a tükörbe, hogy elégedettek vagyunk magunkkal, nem igaz? Hogyan lehet elérni ezt? Nem mindegy, mit eszünk. Ez tiszta sor. Nem mindegy, mikor eszünk. Már ezt is tudjuk. És most kiderült, hogy az sem mindegy, hogyan eszünk.
Vágólapra másolva!

A BMI, vagyis a Body Mass Index a testtömegindexet jelenti. Ez a mérőszám mutatja meg, hogy az egyén testsúlya a normál vagy az elhízott kategóriába tartozik. Kiszámolása nagyon egyszerű: a testtömeget (kg) kell elosztani a testmagasság négyzetével.

Na, de itt a kérdés most leginkább az, hogyan tudjuk magunkat a normál testsúlyon tartani?

Fejben nagyon egyszerű a képlet: az alapanyagok megválasztásával, rendszeres zöldség- és gyümölcsfogyasztással, a készételek elkerülésével, folyamatos testmozgással és természetesen mindfulness-szel.

Tudatos jelenléttel az agyunknak lesz ideje venni a gyomrunk „tele vagyok" jelzéseit Forrás: Shutterstock

Mi fán terem a mindfulness?

Ha nagyon le akarjuk fordítani, akkor hívhatjuk tudatos jelenlétnek. Akik régóta foglalkoznak önfejlesztéssel, azok már pontosan tudják, mit jelent ez:

figyelni az itt és mostra

az élet minden területén. Ezt tudva az étkezés miért lenne kivétel ez alól?

Amennyiben megtanítjuk irányítani a figyelmünket, tényleg arra a tevékenységre koncentrálni, amit éppen végzünk, akkor élhetőbbé és jobbá válik az életünk, kevésbé leszünk stresszesek, bosszúsak, szorongók.

Mi ez, ha nem a mennyország? Ráadásul a szakértők szerint, akik tudatosan jelen vannak az étkezéseik során, egészségesebbé válnak.

Akik tudatosan jelen vannak az étkezéseik alkalmával, egészségesebbé válnak Forrás: Shutterstock

Hogyan jön ez a fogyáshoz?

Úgy, hogy tudatos jelenléttel az agyunknak lesz ideje venni a gyomrunk „tele vagyok" jelzéseit, és nem fogjuk túlenni magunkat. Általa megtanuljuk élvezni az ételt és az ízeket,

amelyek sokkal intenzívebben hatnak majd.

Közben minden lelassul körülöttünk, nem rohanva, lótva-futva kapjuk be az ételt, hogy néhány rágás után, nagy falatokban nyeljük le. A tudatos étkezés során csak az ételre figyelünk, lassan és jól rágjuk meg a falatot, nem pedig a tévét nézzük vagy a közösségi oldalakat görgetjük.

Ennek köszönhetően hamar rá fogunk jönni, mi az, ami jó a testünknek, és mi az, ami nem.

Első hallásra abszurdnak tűnhet, de csak az étkezéseink módjának megváltoztatása segíthet abban, hogy az étkezések végén jobban érezzük magunkat. Miért? Mert az emésztési folyamat a belek és az idegrendszer összehangolásával történik. Az agynak körülbelül 20 percig tart, mire regisztrálja a teljesség érzetét.

Az emésztési folyamat a belek és az idegrendszer összehangolásával történik Forrás: Shutterstock

Technikai méregtelenítés

Mit jelent ez? Azt, hogy evés közben nem rohanunk, nem nézzük az időt, nem azzal vagyunk elfoglalva, hogy minél hamarabb túllegyünk rajta, nem tévézünk, nem telefonozunk és nem a számítógép előtt reggelizünk.

Ez a mai rohanó világban nyilván nem egyszerű feladat, ám ahogy mondani szokták: a szépségért meg kell szenvedni. Még akkor is, ha itt a szenvedés a türelmetlenséggel való harc.

Ráadásul a szakemberek szerint a tudatos étkezés segíthet az érzelmi evés leküzdésében.

Tehát, amennyiben szeretnénk visszafogni az adagokat és a nassolási vágyat, mindenképp érdemes kipróbálni a tudatos étkezés módszerét.

Amennyiben nem áll módunkban ennyire lelassulni, legalább néhány alap dolgot próbáljunk meg betartani: étkezés közben kerüljük a multitaskinget, figyeljünk az ételre, élvezzük az ízét, próbáljunk meg közel azonos időben enni.