A tapasztalatom az, hogy ilyenkor a szülő jobban megijed, mint ha neki lenne valami baja, ami persze érthető. Én mégis azt tanácsolom, hogy ne ijedjünk meg, vagy az első sokk után legalább próbáljunk hamar magunkhoz térni, hisz annak a gyermeknek szüksége van ránk. És mint tudjuk, a gyermek átveszi a mi érzéseinket
– mondja Kiss Mona, speciális gasztroblogger, táplálkozási tanácsadó és író, aki maga is ételallergiás mintegy hét éve, kislánya pedig öt éve tejallergiás.
„Annánál először apró kiütésekkel kezdődött az allergia, amire én először azt hittem, valamiféle csípés.
Ezután körülbelül három hét múlva megint észrevettem őket. Akkor az egész szobáját felforgattam, kitakarítottam, rovarirtóztam, mert ahogy írtam, csípésnek tűnt. Ezt követően volt egy-két hónap szünet, azután újra megismétlődött a dolog.
Egyik reggel, miután megitta a kakaóját, körülbelül harminc perc múlva az egész lábfeje csalánkiütéses lett.
Na, akkor már tudtam, hogy a tejjel lesz gond.
Ettől függetlenül azért elkezdtem neki ételnaplót vezetni: mikor, mi után, milyen tünetek jelentkeznek.
A tejallergiát végül a gasztroenterológián állapították meg. Van egy protokoll, ami szükséges a diagnosztizáláshoz: vérvétel, Prick-teszt, székletvizsgálat, végül tejterhelés. Nálunk a terheléseknél Anna mindig reagált.
Sőt, az utóbbi háromnál például 5 perc alatt végeztünk is, mivel elkezdett bedagadni a szája. Ilyenkor azonnal leállítják a terhelést.
Na, itt szoktak kétségbeesni a szülők. Ők is tanácstalanok, így nem csoda, hogy a gyerekek is megijednek. Na, ez az, amitől Kiss Mona óva int.
Hiszen van más út is: a mentes élet.
„A kicsinek el kell magyarázni, hogy innentől diéta veszi kezdetét, illetve mi az, amit nem szabad megennie. Emellett azonban van még valami, amit rendkívül fontos elmondani neki, miután megszületett a diagnózis:
Egy új élet kezdődik. Egy mentes élet, amelyet nem tragédiaként kell felfogni, hanem például úgy, hogy egészségesebben fog étkezni. Az akadályok persze jönni fognak, de ezeken szépen végig kell menni, hiszen a folyamat részei.”
Na, de mi történik akkor, ha vendégségbe megyünk a gyermekkel, vagy őt hívják születésnapi zsúrba? Hiszen azon túl, hogy megtanítjuk neki, mit szabad megennie, és mit nem, ki fog mozdulni a házból, és szembe fogja találni magát azzal, hogy amíg mindenki más azt eszik, amit akar, ő nem.
„Ételallergia esetén a családnak is segítenie kell. Értem itt ezalatt azt, hogy ha a nagymamához megyünk,
akkor a kis ételallergiásnak külön kell elkészíteni az ételt és a süteményt, vagy pedig mindenki mentesen fog étkezni. Ez a kicsinek is egyébként sokkal jobban esik, nem érzi különcnek magát.
Az óvodában vagy az iskolában az óvónénivel vagy az osztályfőnökkel ajánlatos elbeszélgetni arról, hogy milyen ételallergiája van vagy lett a gyermeknek. Az óvodába például érdemes bevinni rágcsálnivalókat, illetve megkérni az óvónénit, hogy ha valakinek születésnapot ünnepelnek, akkor szóljanak előre,
hogy legyen benne mentes tortaszelet a kis lurkónak.
Amennyiben iskolás a gyermek, érdemes külön csoportot létrehozni a közösségi oldalon a szülőknek, ahol tarthatják egymással a kapcsolatot.
A gyerekek sokszor kakukktojásnak nézik a másikat, csak azért, mert mást eszik. Így viszont otthon a szülök elmesélhetik, elmagyarázhatják, hogy mi történt a gyerekük pajtásával.
Amit még fontos tudni, az az, hogy milyen juttatások járnak, ha a gyermek például cöliákiás vagy tejallergiás:
Minden esetben orvosilag igazolt papír szükséges a gasztroenterológiáról vagy az allergológiáról."