Kiderült, hol ehetünk jót az országban

Costes Étterem
Vágólapra másolva!
A múlt héten végre fellélegezhettünk: megtudtuk, hogy koplalás nélkül is lehet fogyni, illetve, hogy rukkolát kell enni a jó szexuális élet reményében. Emellett rájöttünk, hogy az elfogyasztott étel befolyásolhatja a gondolkodásunkat, valamint, hogyan lehet miénk 2019 legmenőbb konyhája. A legmegdöbbentőbb mégis az volt, amikor arról olvastunk, hogy létezik hezeízű sör. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Így nyithatjuk ki a fémdobozos üdítőt, ha letört a nyitófül

Valószínűleg mindannyiunkkal előfordult már – vagy láttunk olyat, akivel igen –, hogy letört a fémdobozos üdítő nyitófüle pont akkor, amikor a legszomjasabbak voltunk. Szerencsére többé nem kell emiatt bosszankodni.

Az elfogyasztott étel befolyásolhatja a gondolkodást

Az emberek gyakran alábecsülik a táplálkozás agyra gyakorolt hatását. Pedig egyre több az olyan bizonyíték, amely rávilágít arra, hogy az agy és a belek között egyértelmű kapcsolat van.

Forrás: Harvard Health - Harvard University

A Nature-ban megjelent tanulmány egy másik összefüggést is mutatott az agy és a bél közötti kapcsolatra. Az eredmények szerint a bél által küldött immunjelek károsíthatják az agyi ereket.

3+1 tipp a tökéletes konyháért

Amennyire egyszerűnek tűnhet elsőre a konyha átalakításának megtervezése, végül annál több problémával járhat. Azért, hogy a csapdákat elkerüljük, a Cordia Property Management szakértője abban segít, mire figyeljünk, hogy időt és energiát spóroljunk meg.

Vásároljon tudatosan, étkezzen egészségesebben!

A modern vásárlók számára az elmúlt években egyre fontosabbá vált az egészségtudatos táplálkozás, sokan választják a minőségi termékeket, odafigyelve a termékek összetevőire.

Forrás: Shutterstock

Mint köztudott, az egészséges táplálkozás a különféle ételek és italok megfelelő arányban és mennyiségben, kellő változatossággal történő rendszeres fogyasztását jelenti. De vajon mit érdemes ennünk?

Mi hidegrázást kapunk a poloskáktól, Mexikóban meg megeszik

Ezeket a rovarokat eszik szívesen a világ különböző országaiban. Thaiföld egyik legnépszerűbb rovarételét például Jing Leednek nevezik, amely sütött tücsköt jelent. Képek.

Kiderült, melyek Magyarország legjobb éttermei

Szeretne beülni egy kifogástalan vacsorára és egy tökéletes kávéra, de nem biztos abban, hogy hová érdemes mennie? Segítünk! Február 25-én a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálán az év éttermén és a magyar gasztronómia legmeghatározóbb személyein kívül először díjazták a hazai éttermek kávékínálatát is.

Forrás: Costes Étterem

Az Év Éttermi Kávélapja díjat és az Év Étterme díjat is a Stand Étterem kapta. A Nespresso által támogatott Az Év Éttermi Kávélapja Díj célja az volt, hogy az éttermek felismerjék: érdemes nagyobb figyelmet fordítaniuk a minőségi kávéválasztékra annak érdekében, hogy vendégeik számára teljessé tegyék a náluk szerzett gasztronómiai élményt. Íme Magyarország 10+2 étterme.

Ön is reszelte már le a bőrt az ujjáról sajtreszelés közben?

Akár sajtot, akár valamilyen zöldséget, például krumplit vagy répát, próbáltunk lereszelni, gyakran az ujjunk is áldozatul esett az éles fogaknak. Ez a kreatív trükk azonban meg fog kímélni minket a jövőbeli vérontástól.

5 ok, amiért érdemes rendszeresen édesburgonyát enni

Az édesburgonyát, más néven a batátát, főként gyökérgumójáért termesztik. Érdekesség, hogy bár a neve arra utal, rendszertanilag valójában nem rokona a burgonyának, mindössze csak a gumók alakja hasonlít.

Forrás: Good Housekeeping

Egy csésze édesburgonya biztosítja a napi C-vitamin-szükséglet közel felét. Emellett az A-vitamin rendkívül fontos forrása, amely szintén elengedhetetlen a szervezetünk számára – különösen influenzaszezonban. Az A-vitamin kulcsfontosságú az egészséges bőr, látás és szervfunkciók fenntartásában. Nézze meg a többi okot is!

Nincs több hely a hűtőben? Próbálja ki ezt a trükköt!

Ezzel a filléres trükkel helyet ugyan nem szabadítunk fel, de biztosan nem marad kint a konyhapulton az étel sem. Videó.

Hihetetlen dolgot tesz ez a férfi a brokkolival. Mi nem lennénk képesek rá

Daniele Barresi olasz művész elképesztő dolgot tesz a brokkolival: műalkotássá alakítja. Amikor elmegy a boltba, mindig a legkívánatosabb zöldségeket és gyümölcsöket keresi. Amikor meglátta ezeket az óriási brokkolikat, rögtön izgatott lett. Képek.

Hódít az ehető drágakő, amelyről egy női nemi szerv jut eszünkbe

Néhány éve ütötte fel a fejét a geódatorta hóbortja, amelyért oda voltak az emberek. Valóban szemet gyönyörködtető, leszámítva a tényt, hogy egy női nemi szerv jut róla eszünkbe. Ám itt még nincs vége a történetnek, ugyanis eljött a többi desszert ideje is. Képek.

Kíváncsi a jó szexuális élet titkára, vagy hogy mit kell tennie, ha ételallergiás a gyermeke? Igen? Akkor lapozzon tovább!