Az írek kenyérrel űzték el az ördögöt

szódás kenyér
Vágólapra másolva!
A legtöbb tradicionális ír étel sok húst és burgonyát tartalmaz, de akad azért sok más váratlan és egyedülálló fogás is a nemzet konyhájában. Az ír gasztronómiát egyébként számos hatás érte az évszázadok során, mégis több olyan étele és itala is van, amely csak erre a területre jellemző. Ott van például az ír kávé, az ír pörkölt, a whiskey-ben pácolt steak vagy a Guinness.
Vágólapra másolva!

Az ír gasztronómiában azért érezhető a kultúrák keveredése – főként az angol és az olasz. Az angol hódítás miatt a 17. század elején elszegényedtek az emberek, a 18. századra pedig már csak a krumplit engedhették meg maguknak.

Ez az oka, hogy manapság is olyan elterjedt alapanyag.

Ám a történet itt még nem ér véget, ugyanis a 21. században végre fellendült a nemzet konyhája, és a számos izgalmas új fogás mellett felelevenítették a hagyományos ételeket is, mint a bárányból vagy kecskéből készült pörkölt, a bacon és káposzta burgonyával, a boxty, azaz a burgonyapalacsinta, vagy a colcannon, ami tört krumpli kellel vagy káposztával és vajjal.

Az emberek a 18. századra már csak a krumplit engedhették meg maguknak Forrás: Shutterstock

A boxty reszelt burgonyából vagy burgonyapüréből készül, és állítólag az éhínség, vagyis az angol hódítások idején született meg. Még egy ír versike is kapcsolódik hozzá,

amely azt sugallta a nőknek, hogy ha nem tudnak boxtyt készíteni, akkor sosem fognak férjet maguknak.

A coddle egy ír egytálétel, amely póréhagymából, kolbászból, szalonnából, burgonyából és hagymából készül. Különösen Dublinban fogyasztják szívesen. A barmbrack pedig, amelyet röviden csak bracknek hívnak, egy gyümölcstorta tele mazsolával, gyümölcsökkel és fűszerekkel.

Általában tea vagy whisky dukál hozzá.

A múltban gyakran ízesítették a húsokat mézzel, manapság pedig csak borsot és sót használnak legtöbbször, mindenféle fűszernövény nélkül.

Hagyomány volt, hogy sütés előtt kereszt alakot vágtak a tetejére, hogy megvédjék a házat, és elűzzék az ördögöt Forrás: shutterstock.com

Ám nemcsak a húsok híresek a környéken, hanem a halak is, hiszen az országot tenger veszi körül. Aztán ott van még az ír szódás kenyér, amelyet íróból készítenek, és a nemzeti konyha alapja. A receptek generációról generációra szállnak, így válnak a családi örökség részévé. Hagyomány volt, hogy sütés előtt kereszt alakot vágtak a tetejére, hogy megvédjék a házat, és elűzzék az ördögöt.

Az íreknél a vacsora a nap legfontosabb étkezése.

Na, és mi a helyzet az italokkal? Hiszen az írek torka sem marad soha szárazon. Népszerű a tea, a sör, a whiskey és az ale, vagyis a világos sör.

De ott van még az ír kávé is, amely már a világot is meghódította: whiskey-vel és tejszínhabbal készül.

Próbálja ki a következő receptet!

Tört krumpli káposztával vagy kellel és vajjal Forrás: shutterstock.com

Ír colcannon

Hozzávalók:

  • 4 csésze burgonya, kockára vágva
  • 2 csésze káposzta, apróra vágva
  • 4 hagyma, apróra vágva
  • só és bors ízlés szerint
  • 6 evőkanál vaj
  • 1 csésze tejföl

Elkészítés:
Főzze puhára a burgonyát, majd tegye egy serpenyőbe.
Adja hozzá a tejfölt, a borsot és 4 evőkanál vajat.
Míg a burgonya fő, egy másik edényben 2 evőkanál vajon pirítsa meg a káposztát és a hagymát.
Adja hozzá a burgonyás keveréket, dolgozza össze, majd szedje ki egy mély tányérba.
Tegyen a tetejére egy kis kocka vajat, és hagyja ráolvadni.
Fogyassza csirkével, kolbásszal, steakkel, vagy akár önmagában, főfogásként, ahogy az írek.