Így fagyasszuk le jól a maradék tésztát, hogy ne menjen kárba

tészta
Vágólapra másolva!
Tegyük fel, hogy marad egy csomó-csomó tészta vacsora után, mert valamiért nem jól mértük fel a mennyiséget. Már az ebéd is ez volt, és nem akarunk holnap is tésztát. Jobban esne egy kis saláta, esetleg főzelék, csak ne tészta! Persze ki sem szívesen dobjuk, hiszen az pazarlás lenne. Mit tehetünk? Például lefagyaszthatjuk! Na, de hogyan?
Vágólapra másolva!

Az első lépés: amikor kifőzzük, gondoskodjunk róla, hogy al dente legyen. Ez tükörfordításban azt jelenti:

fogra való, azaz rágni kell, nincs teljesen megfőve.

Al dentére azonban csak a jó minőségű fajtákat lehet főzni, ellenkező esetben ez képtelenség.

Három hónapnál tovább ne tároljuk a tésztát a fagyasztóban Forrás: Shutterstock

Érdemes egy kis olívaolajat vagy zsírt keverni a tésztához, hogy ne ragadjon össze, miután kihűlt. Amennyiben rögtön a főzés után akarjuk lefagyasztani, mindenképp várjuk meg, míg teljesen kihűl. Utána tegyük jól záródó fagyasztózsákba vagy edénybe. Ennyi.

Három hónapnál tovább ne tároljuk.

Ha ki akarjuk olvasztani, tegyük a fagyasztóból a hűtőbe. Ezután forrásban lévő vízben melegítsük újra.