Zenét hallgató sajt?

Vágólapra másolva!
A Burgdorfban, Svájcban élő Beat Wampfler A Tribe Called Questet, Mozartot és Led Zeppelint játszik a sajtoknak, így próbálja kideríteni, hogy a hanghullámok milyen hatással vannak az ízükre. Az ötletet az édesanyáktól vette, akik szívesen énekelnek vagy zenélnek a babáknak, amíg a hasukban vannak.
Vágólapra másolva!

– mondja Wampfler, a burgdorfi K3 sajtüzem tulajdonosa, a kutatásba bevont sajtok készítője, aki 2018 szeptemberében kezdte meg a kísérletet kilenc darab tízkilós ementali sajtkorongon.

Forrás: All thats interesting

A Berni Művészeti Egyetem hallgatói és oktató egyetértenek Wampflerrel, ezért csatlakoztak a vizsgálathoz, hogy tanulmányt írhassanak belőle.

– mondta Michael Harenberg, az egyetem kutatója.

Mivel a hang egy láthatatlan hullám, könnyedén átáramlik a fizikai testeken, így például a sajton, és buborékokat hoz létre. Ezek a buborékok utána megváltoztatják a sajt kémiai alkotórészeit.

Wampfler és az egyetem kutatói különböző zenéket játszott a sajtoknak a technótól a klasszikusig

– A Tribe Called Questet, Mozartot és Led Zeppelint. Rendeztek is egy kóstolót, hogy leteszteljék, melyik sajt a legjobb – amelyik klasszikus zenét vagy amelyik technót hallgatott. Illetve, hogy egyáltalán van-e különbség közöttük.

Wampfler hozzátette: abban reménykedik, a hiphoppot hallgató sajt lesz a legfinomabb. És így is lett!

– tolmácsolták a vakteszt eredményét.

Benjamin Luzuy, a svájci televízió neves séfje is a zsűri tagja volt.

Szerinte a különbségek nyilvánvalóak voltak a sajtok állagát, ízét és megjelenését illetően.

Wampfler elmondta, hogy jövőben csak a különféle hiphop dallamokra koncentrálnak majd – 5-10 sajtot akarnak így tesztelni.