Újra keresik az ország legjobb borait

2019.04.11. 07:27

Április 10-től várja a magyar borászok nevezését a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) a 40. Országos Borversenyre. A jubileumi seregszemlét május 21-én és 22-én Kecskeméten tartják.

A megmérettetés egy háromszintű országos borversenysorozat szakmai csúcsrendezvénye, amelyen

a magyar borok legjava mutatkozik be

 – mondta el Brazsil Dávid, a HNT főtitkára az eseményről tartott budapesti sajtótájékoztatón, szerdán.

Újra keresik az ország legjobb boraitForrás: Shutterstock

Kiemelte: a díjazott borászokat különböző promóciós tevékenységekkel segíti a tanács, így a győzelem

egy szakmai mentorálási program kezdetét is jelenti.

Ennek köszönhetően vett részt például számos pincészet tavaly és idén is a prágai Wine Show-n, valamint a HNT saját szervezésű varsói, magyar borokat bemutató programján.

A nevezett mintaszámok is jól mutatják, hogy az Országos Borverseny egy megújulási szakaszon ment keresztül 2013 óta, hiszen akkor 319 tétel nevezésével rendeztük meg a versenyt. Ez 2017-re 628 tételre emelkedett, 2018-ban pedig 770 tételt nevezett 22 borvidékről 223 termelő, köztük 365 fehérbort, 221 vörösbort, 86 rosébort, 22 pezsgőt és 23 gyöngyöző bort

– sorolta a főtitkár.

Hozzátette: a bioborok a tavalyi versenyhez hasonlóan idén is külön kategóriában mérettetnek meg, hiszen az ágazati stratégiában fontos célkitűzés volt az ökológiai lábnyom mérséklése a szőlőbor ágazatban.

A borokat bíráló zsűriben nemzetközileg elismert magyar és külföldi szakemberek, szakújságírók, sommelier-k vesznek részt. Jelentkezni május 10-ig lehet.

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTROROVATÁBAN: