Új versenytársat kaptak a fővárosi prémium éttermek

Felix étterm nappali
Vágólapra másolva!
Hogyan fér meg egymás mellett egy több, mint 140 éves történelmi épület, az ázsiai és a magyar konyha, valamint a város legjobb aranygaluskája? A választ a Várkert Bazár mellett, az Ybl Miklós téren érdemes keresni, ahol bámulatos enteriőrrel és fantasztikus ételkínálattal megnyitotta kapuit a hazai gasztronómia új trónkövetelője, a Felix Kitchen&Bar. Ezzel pedig a tavaly felújított, és eredetileg Ybl Vízház néven ismertté vált épületegyüttesbe a gasztronómiai megújulás is megérkezett.
Vágólapra másolva!

Alig néhány napja várja vendégeit a Felix Kitchen&Bar, amely a 2018 tavaszán átadott Ybl Budai Kreatív Ház méltó gasztronómiai párjaként egészíti ki a legendás Ybl Vízház épületét.

Az Ybl Miklós által tervezett és 1875-ben épített legendás helyszín már számos funkciót betöltött csaknem másfél évszázados fennállása során, bár azt elmondhatjuk, hogy a vendéglátó funkció kisebb megszakításokkal végigkísérte a ház életét.

Legutóbb kávézóként nyitott újra, azonban a patinás helyszín megérdemli, hogy végre megkapják az épülethez méltó gasztronómiai megújulást is a sokat látott falak, ezt pedig a Felix biztosítja mostantól.

Forrás: Stiglincz Gábor

A Felix Kitchen&Bar a névválasztás terén visszatért ez eredeti gyökerekhez, ezért viseli Ybl Miklós fiának keresztnevét.

A tavaly óta működő Ybl Budai Kreatív Ház és az új étterem célja, hogy a kultúra és a gasztronómiai kiegészítse egymást az épületben és mivel a kiállítótér az ázsiai művészeteknek is helyet ad, ez a konyha irányzat visszaköszön az étlapon is.

A magyar konyha jellegzetes alapanyagai mellett az ázsiai alapanyagok is szerepet kapnak Kovács Árpád séf által összeállított étlap fogásaiban.

Kovács Árpád, a Felix Kitchen&Bar séfje. Forrás: Stiglincz Gábor

Kovács Árpád neve már számos hazai topétterem kapcsán ismerősen hangozhat, hiszen a 21 Magyar Étterem, a La Perle Noire, a Pierrot, a Vár és a Speiz konyhájából is kóstolhattuk kreációit, mostantól pedig a Felixben bűvöli el ételeivel az oda látogatókat.

Az étlapon a sea food kreációk és a steakek dominálnak, de hangsúlyt kapnak az ún. raw fogások is,

amelyek olyan minőségi nyers alapanyagok, melyek nem feltétlenül igényelnek hőkezelést és natúr formában is ízletesek maradnak.

Forrás: Stiglincz Gábor

A séf elmondása szerint az elsődleges és legfontosabb számára, hogy a legmagasabb minőségű alapanyagokból dolgozzanak, amelyek beszerzésére egy komoly, több mint 20 beszállítóval dolgozó hálózatot építettek ki és ha kell, akkor a világ másik végére is elmennek a legjobb hozzávalókért.

Ennek köszönhetően az étlapon olyan különlegességek is megtalálhatók, mint a Kamcsatkai rák, amely egyedülálló hazánkban, vagy az itthon eddig csak a Nobuban kóstolható Miyazaki hátszín, de rendelhetünk a japán konyhában használt yuzus ponzuval elkészített libamájat, illetve prémium minőségű steakeket is, melyeket számos mártással és körettel tudunk kombinálni.

Forrás: Stiglincz Gábor

A Felix a magyar fogások terén is tudott újat mutatni, már az első hét után a vendégek kedvence a Budapesten egyedülálló kétszemélyes aranygaluska, mely igazi csábításra hív.

Forrás: Stiglincz Gábor

Akik pedig extrémebb különlegességre vágynak, azoknak ott van a popcorn krémes répa fagylalttal desszertként.

A gasztronómiai kínálathoz a város egyedülállóan sokszínű bárja is illeszkedik, melyben már most több, mint 400 különböző spirit és csaknem 320 féle bor kapható, és a kínálat még bővítés alatt áll.

A hazai borok mellett a külföldi tételek is szerepet kapnak, ráadásul olyan régiók borait is megkóstolhatjuk, melyek Magyarországon kevésbé ismertek, mint például Oregon, Central Otago vagy Priorat. Az étterem hosszútávú célja, hogy idővel a legjobb magyar és külföldi tételekből 5-6 évjáratra visszamenőleg is lehessen válogatni.

Forrás: Stiglincz Gábor

A Felix egész nap várja a vendégeket, a reggeli menü már 7.30-tól elérhető,

aki pedig vacsorázni szeretne, az az utolsó rendelését még éjjel 11.30-kor is leadhatja.