Egy magyar burgerező került fel a világ legjobb burgerezőinek listájára, amelyet a Big 7 Islands utazási magazin készített el.
Két hónappal ezelőtt a Big 7 Islands utazási magazin elkészítette a TOP 50 európai burgerező elnevezésű összeállítását,
amelybe két magyarországi helyet is beválogatott:
a Tuningot a 42., a Bamba Marha Burger Bárt pedig az 5. helyezettként értékelte.
Most itt van a világ egészét érintő listájuk, amelyen a Bamba Marha immár egyedüliként képviseli hazánkat a 13. helyen.
Ilyen listán még sosem szerepelt magyar burgerező ennyire előkelő helyen.

Az összeállítás az egyes kontinensek által elkészített listákon alapszik, az értékelést több mint 5 hónapig készítették 50+ ország részvételével, így az értékelési elvek is megegyeztek a korábbiakkal:
a tesztelők minden országból válogattak résztvevőket, a végső eredmény megszületésében pedig igen nagy része volt a magazin 1,5 milliós olvasótáborának és kiválasztott gasztroszakértőknek is.
A lista kialakításánál figyelembe vették az online értékeléseket, a megjelenéseket és a releváns blogok véleményét is.
A végső eredmény természetesen szubjektív, ám annyi bizonyos, hogy ezzel Magyarország véglegesen felkerült a világ burgertérképére.