New York és Párizs is a magyar mintát követi

Vágólapra másolva!
Két nagyváros, Párizs és New York is magyarországi mintára rendezett lóversennyel egybekötött Food Truck Show-t az utóbbi években. Az ügető- és galoppversenyek világszerte nézőhiánnyal küzdenek, ezért figyeltek fel külföldön a magyar rendezvény sikerére. Az utóbbi négy évben megháromszorozódott a Kincsem Park látogatóinak száma és a fogadások forgalma, ami nagymértékben a gasztrofesztiválnak köszönhető.
Vágólapra másolva!

2015-ben rendeztek először Food Truck Show-t a Kincsem Parkban, ötven food truckkal a lelátó mögötti udvaron. Az első ilyen hétvégén 25 ezer ember látogatott el a rendezvényre.

A sikeren felbuzdulva azóta évi két Food Truck Show-t is rendeznek.

Többek között ennek is köszönhető, hogy a Kincsem Park nézőszáma és a fogadások forgalma háromszorosára nőtt az elmúlt négy évben. Ezt a megoldást a magyar minta alapján már Franciaországban és Amerikában is alkalmazzák.

Forrás: Food Truck Show Hungary Facebook

A rendezvény családi programmá tette a lóversenyeket. Rengeteg gyerek és fiatal ismerte meg ezt a műfajt a gasztrofesztiválnak köszönhetően – mesélte Horváth Zalán, a Kincsem Park ügyvezető igazgató-helyettese.

A szakértő szerint a hatalmas látogatószámra és fiatal vendégekre gyakran rácsodálkoznak a külföldi partnerek egy-egy nemzetközi futam alkalmával.

Így kezdett hasonló rendezvény szervezésébe például a Paris Longchamp lóversenypálya is, ahol szintén sikereket aratatott a street food és lovi kombinációja.

– tette hozzá Horváth Zalán.

Míg 2015-ben alig 50, idén már több mint száz jelentkező street foodosból állítják össze a rendezvény gasztrokínálatát. Ráadásul a Food Truck Show-t minden alkalommal továbbfejlesztik: 2017-től utcaművészek versenyével, gyerekprogramokkal, zöld játszóházzal is várják a látogatókat.