Megtudtuk, mely gyümölcsöktől marad fiatalos a bőrünk

Görögdinnye diéta: kezdőktől a bevállalósokig
Vágólapra másolva!
Szokták mondani, hogy nincs új a nap alatt, holott a múlt héten megint tanultunk valamit. Sőt, több mindent is. Többek között azt, mely gyümölcsöktől marad fiatalos a bőrünk, mit együnk, ha stresszesek vagyunk, illetve milyen tévhitek keringenek a burgonyáról. Emellett az örök kérdésre is, amely így hangzik: arabica vagy robuszta kávét igyunk? is megleltük a választ. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Így használja fel a megmaradt popcornt

Vannak egészségesebb nassolnivalók is, de a popcorn akkor is örök kedvenc marad. Ám mi van akkor, ha az esti filmnézéshez túl sokat pattogtattunk belőle, és megmarad egy adag? Itt van néhány tipp, hogy hogyan használhatjuk fel!

Ezeket egye, ha nagyon stresszes!

Rohanó világunkban a stressz már szinte a mindennapok részévé vált. Bár teljes mértékben kiiktatni nem lehet, azonban vannak olyan praktikák, amelyek oldják a feszültséget. A stresszcsökkentő diéta fontos eszköze lehet a nyugodt életnek.

Forrás: Shutterstock

A túl nagy nyomás kedvölő és egészségtelen. Persze sok módja van a stressz elkerülésének, leküzdésének – jó stratégia lehet például a következő ételek fogyasztása. Együnk például hüvelyeseket, amelyek hatékonyan csökkentik a stresszt, az azzal járó izomfeszülést és görcsöket. Na, de mi van még?

Ezért használjon inkább mindig fakanalat

Van persze a fém, a műanyag, meg a mindenféle bevonattal felturbózott keverőkanál, de az igazi mégis a hagyományos, fából készült - ezt mondja a profi szakácsok túlnyomó többsége. Lássuk, hogy miért!

Öt gyümölcs, amitől puha és selymes lesz a bőre

Valljuk be, a legtöbben egyszerre szeretjük és utáljuk is a nyarat: szeretjük a meleg és a napsütés miatt, de annak már nem örülünk, hogy tönkreteheti a bőrünket az erős napsugár. Kiszárad a bőrünk, ha nem vigyázunk, leégünk, megjelennek a szeplők.

Forrás: Taste of home

Szerencsére néhány finom gyümölcs segíthet abban, hogy egészséges maradjon a bőr. A legtöbb ilyen gyümölcs tele van antioxidánssal és ásványi anyagokkal. Lássuk, melyek ezek! Kezdjük mindjárt a görögdinnyével, amelynél nincs jobb hidratáló.

Kitűnő borok, remek zene: ez a Gere Jazz júniusban

A nyolcadik Gere Jazz idén nyáron a stílus egyik legvidámabb és legfesztelenebb irányzatával, a funkyval várja a látogatókat. A villányi Gere Attila Pincészetnél a koncertek mellett a többi főszerepet ismét a borok és a gasztronómia játsszák.

Tévhitek, és az igazság a burgonyáról

A burgonya az egyik legnépszerűbb zöldség, szinte mindenkinek azonnal eszébe jut, amikor azon gondolkodik, hogy mi legyen a köret a főétel mellé. Csakhogy nagyon rossz a hírneve, egyből a hasábburgonyára vagy az olajos sültkrumplira asszociálunk, ha róla van szó.

Forrás: Taste of home

Ha bő olajban sütjük ki, mondjuk hasábburgonyának, tényleg hízlal, és gyorsíthatja bizonyos betegségek kialakulását,ám, ha megfelelően készítjük el, a krumpli is lehet egészsgéges. Továbbá fontos tudni, hogy a krumpli jó hatással lehet az emésztésre a benne megtalálható keményítő miatt. Erősítheti a csontot, mert cink, kálcium, magnézium és foszfor is van benne.

Összefogott a padthai és a Kristinus: itt a legújabb vegán bor

Hét éve nyitotta meg kapuit az első padthai wokbar, azóta pedig óriási rajongótáborra tett szert. Kínálatukban eddig is fontos szerepet játszottak a mentes és vegán alapanyagok, mostantól viszont az ételek mellett már a Kristinus Borbirtok vegán borát is fogyaszthatják a húsmentes étrend szerelmesei.

Nyolc húsmentes proteinforrás, amitől garantáltam feltöltődik energiával

A protein az egyik legalapvetőbb táplálékforrás, amit a legegyszerűbben úgy juttathatunk be a szervezetünkbe, ha húst eszünk. Ezt nagyjából mindenki tudja. Ám azt már kevesebben, hogy mi az, amit hús helyett ehetünk, ha el akarjuk látni magunkat elegendő fehérjével.

Miso leves tofuval Forrás: Epicurious.com

Ráadásul még egészségesebbek is a legtöbb esetben. Lássuk a 8 legfontosabb alternatív proteinforrást! Az egyik a tofu, amely gyakorlatilág bármilyen ízt könnyedén felvesz, amibe belekeverjük. Igen, még akár a pörköltszaftét is! De persze választhat más fehérjeforrást is.

Így válasszon tojást a boltban vagy a piacon

A legegyszerűbb természetesen az lenne, ha mindenkinek saját tyúkjai lennének, naponta gyűjthetnénk be a tojást az udvarról. Csakhogy erre manapság csak keveseknek van lehetőségük. A legtöbben a boltban, a piacon szerzik be a tojást. Ám annyi féle van, hogy nehéz a döntés.

Arabica vagy robuszta kávét igyunk? Itt a válasz!

A kávé, az kávé! - mondhatják sokan, főleg azok, akik még nem kóstolták meg egymás után mind a két típust. Pedig az arabica és a robuszta két különböző kávéfajta. Lássuk a különbséget!

Forrás: Buzz Feed

A kettő közül az arabica a drágább. Ez annak is köszönhető, hogy az ínyencek inkább ezt fogyasztják, éppen ezért többen keresik, többet vásárolnak belőle. Csakhogy a szakértők már kongatják a vészharangot.

Érzékeny a tejre? Mi segítünk!

Érzékeny a tejre, de el se tudja képzelni az életét egy nagy bögre latte nélkül? Vannak már tejhelyettesítő italok, amiket készen kaphatunk a boltokban, de egy kis elszántsággal akár mi magunk is készíthetünk egészséges és finom tejhelyettesítőket.

Ásványvizet vagy csapvizet igyunk inkább?

Kevesen tudják, hogy a leggyakrabban ellenőrzött italok közé tartozik a csapvíz. A hazai csapvíz körülbelül 50%-a származik folyók parti szűrésű vizéből, felszíni vizekből, talajvízből. A vízművek laborvizsgálatat és független mérések is megerősítik, hogy jó minőségű.

Forrás: Msn.com

Így juthat naponta könnyen friss zöldfűszerhez

Csupán egy kihasználatlan napos kis sarok szükséges hozzá a kertben, és akár naponta szüretelheti a friss fűszernövényeit. Hogy hogyan? Segítünk!

Ezek a hagyományos japán étrend előnyei

A Hokkaido Egyetem Doktori Iskola és a japán Tenshi Főiskola kutatói egy felmérést végeztek a japán lakosság táplálkozási szokásainak és mentális és fizikai egészségének elemzésére. A kutatócsoport értékelte a résztvevők napi táplálékfogyasztását, mint például a rizs, a rizsalapú ételek, a kenyér, a tészta és a gabonafélék három fő ételét: reggeli, ebéd és vacsora. Erre a megállapításra jutottak.