5 ok, amiért kell a menta a konyhakertbe

menta
Vágólapra másolva!
A tavasz utolsó heteiben már másra sem tudunk gondolni, mint a nyárra. A határtalan szabadság és a felhőtlen szórakozás évszakáról pedig nemcsak a napsütés és a part jut az eszünkbe, hanem a hűsítő ízek is, mint például a menta üdítő frissessége. Ám bármennyire is szeretnénk, az időt nem gyorsíthatjuk fel, viszont van valami, amivel mégis egy kicsit hamarabb átélhetjük az igazi gondtalanság érzését: egy jó mentás üdítővel vagy szörppel.
Vágólapra másolva!

Ha meghalljuk a menta szót, szinte azonnal az orrunkba szökik jellegzetes, friss aromája. Nemcsak rágógumikat vagy fogkrémeket ízesítenek vele, hanem például üdítőket is, mint a citromos, mentás és lime-os italok.

Népszerűsége azonban nem most kezdődött, egészen a Római Birodalomig nyúlik vissza.

Friss és szárított formában is felhasználható. Számos étel kiváló összetevője a teáktól és az alkoholos italoktól a szószokig, a salátákig és a desszertekig. A friss és jellegzetes aromája azonban csupán egyetlen ok, amiért érdemes fogyasztani.

Üdítők kiváló alapanyaga, mint a citromos, mentás és lime-os Sprite-é Forrás: Shutterstock

5 ok, amiért kell a menta a konyhakertbe

1. ok: A menta egy különösen jó A-vitamin-forrás, amely egy zsírban oldódó vitamin. Emellett mangánt, folátot és vasat is tartalmaz,

illetve az antioxidánsok kiemelkedő forrása.

2. ok: Nagy előnye, hogy enyhíti a gyomorbántalmakat és az emésztési zavarokat. Kutatások alapján jöttek rá, hogy sokkal hamarabb megemésztjük az ételt, ha az mentát is tartalmaz valamilyen formában.

3. ok: Nemcsak fogyasztása, hanem inhalálása is jótékony: javítja a memóriát és az éberséget. Vagyis, ha éppen egy fontos munka előtt állunk vagy vizsgára készülünk, párologtassunk mentaillóolajat.

4. ok: Továbbá görcsoldó, antibakteriális hatású, a puffadás és a gyulladásos megbetegedések kezelésére is kiváló. Akkor is érdemes teát készíteni belőle vagy

inhalálni, ha migrén kínoz.

5. ok: Nátha és meghűlés ellen is hatékony, mert csillapítja a köhögést, enyhén izzasztó, tisztítja a légutakat, visszaszorítja a lázat és megnyugtatja a torkot. A benne lévő mentol miatt azonban kisgyermekeknek nem ajánlott a fogyasztása, mert irritálhatja a nyálkahártyájukat.

Noha virágkorukat élik a cukormentes, mentás üdítők, a menta nemcsak az italoknak lehet remek hozzávalója, de frissítő hatását más téren is alkalmazhatjuk.

Házilag is készíthetünk mentás italt Forrás: Shutterstock

TOP 3 mentatipp a konyhában

A menta az ételeinknek is különleges zamatot ad. A maldonsóval megszórt, párolt borsó pár mentalevéllel összekeverve, majd lepürésítve finom és könnyed köretté válik a grillsajtok vagy húsok mellé.

Ha gyümölcspüréhez mézet és egész mentalevélkéket keverünk, jégkrémformába öntve hűsítő nasit varázsolhatunk néhány mozdulattal.

Az ételeken túl érdemes kipróbálni arcpakolásként is. Apróra vágva, natúr joghurthoz keverve ápolja, frissíti az érzékeny bőrt, és a faggyútermelést is szabályozza.

De akár házi szörpöt is készíthetünk belőle!

Mentaszörp házilag

Hozzávalók:

  • 1 csésze víz
  • 1 csésze cukor
  • 1 csésze mentalevél

Elkészítés:
Mossuk meg jól a mentaleveleket.
Keverjük össze a hozzávalókat egy kis serpenyőben.
Forraljuk folyamatos keverés mellett, amíg a cukor feloldódik.
Pároljuk további egy percig.
Tegyük félre a szirupot 30 percig pihenni.
Öntsük a szörpöt egy hálószerű anyagon leszűrve egy üvegbe, és hagyjuk teljesen kihűlni.