Ettől lesz finom az avokádókrém, és ettől nem

avokádókrém
Vágólapra másolva!
Estefelé jár az idő, a család szeme kopog az éhségtől. Mi legyen a vacsora? – kérdezik mindannyian. Megvonjuk a vállunkat vagy elhúzzuk a szánkat ahelyett, hogy azt mondanánk: fogalmunk sincs. Fáradtak vagyunk. Hosszú volt a nap. Semmi kedvünk órákig forogni a konyhában. De aztán bevillan! Avokádókrémes pirítós friss paradicsommal.
Vágólapra másolva!

A guacamole, vagyis az avokádókrém egy Mexikóban honos, azték eredetű étel. Noha személyesen sosem köszönhetjük meg nekik ezt a csodát, magunkban azért hálát adhatunk érte.

Nemcsak gyors és egyszerű az elkészítése, de finom is.

Többféle recept létezik, ám érdemes megválasztani, melyiket készítjük el. Már csak azért is, mert némelyik citrommal és vöröshagymával írja, holott ezek lecserélésével sokkal finomabb lesz az elkészült krém.

Korianderzölddel lesz igazán finom a krém Forrás: Shutterstock

1. Érett avokadót használjunk

Erre azért fontos figyelni, mert az éretlen íztelen és kőkemény. Az érettet könnyen összetörhetjük egy villával, így tudjuk ellenőrizni.

2. Lilahagymával készítsük

Az enyhén édeskés ízű lilahagyma sokkal jobban passzol az ízvilághoz, mert nem túl tolakodó, nem harsány.

A krém így egyszerre lesz sós és picit édes, lágy ízű, nem pedig hagymás és erőszakos.

3. Citrom helyett válasszunk lime-ot

A citrom leve szintén túl erőteljes a krémhez. Főleg, ha netán jobban megnyomjuk a gyümölcsöt, és kicsivel több lé kerül bele, mint kellene. Ez egyébként el tudja rontani a guacamolénkat, úgyhogy nagyon vigyázzunk vele.

A lime kiegészíti a krémet, belesimul, és nem uralkodik. Tökéletes lesz a végeredmény.

+1 Ne hagyjuk ki a korianderzöldet és a paradicsomot

Beszerzése macerás ugyan, de azt lehet mondani: megéri a vesződség. Már ha szeretjük a korianderzöldet. Fontos még továbbá a paradicsom kérdésköre: használat előtt ajánlott kimagozni.

Vannak receptek, amelyek szerint a paradicsomot érdemes lehet megfőzni felhasználás előtt. Persze, ha ehhez nincs túl sok kedvünk, nem gond, anélkül is finom.

Amennyiben bírjuk a csípőset, egy kis csilipehely vagy csilipaprika is szóba jöhet,

ám a tejfölt, a majonézt és a sajtot inkább hagyjuk ki a krémből. Egyébként sajttal is finom, de inkább mellé együk.

Mexikó északi területein néha tejjel vagy tejszínnel hígítják, de ha igazán finom avokádókrémet akarunk enni, akkor ne adjunk hozzá semmi pluszt, mert bizony könnyű elrontani.

Amennyiben bírjuk a csípőset, megbolondíthatjuk egy kis csilipehellyel vagy csilipaprikával Forrás: Shutterstock

Avokádókrém

Hozzávalók:

  • 3 avokádó, kettévágva, kikanalazva
  • 1 lime leve
  • 1 kiskanál só
  • ½ csésze apróra vágott lilahagyma
  • 3 evőkanál apróra vágott korianderzöld
  • 2 paradicsom, kimagozva, összevágva
  • 1 kiskanál összetört fokhagyma
  • 1 csipet Cayenne-bors

Elkészítés:
Egy közepes tálban keverjük össze az avokádót, a limelevet és a sót.
Keverjük hozzá a hagymát, a koriandert, a paradicsomot és a fokhagymát.
Végül adjuk hozzá a Cayenne-borsot is, és pihentessük a hűtőben 1 órát, hogy az ízek összeérjenek.
Trumixgépben krémesíthetjük.