Ezért szeretjük a kávét és a sört

2019.05.14. 07:30

Miért választjuk a kávét, míg a többi munkatársunk kólát kortyolgat? Miért rendelünk sört a vacsora mellé egy édesebb ital helyett? Oka van annak, hogy bizonyos emberek szívesebben választják a kesernyés italokat? Marilyn Cornelis kutató ezekre a kérdésekre keresett választ. Meg is találta. Csak nem úgy, ahogy ő hitte.

Marilyn Cornelis kutatóként rögtön a génjeinket kezdte el vizsgálni. Úgy hitte, hogy az ízgének variációi felelősek az italválasztásunkért.

A hölgy meglepetésére azonban az új Northwestern Medicine tanulmánya rávilágított arra, hogy:

az édes vagy a keserű italok választása nem az ízgének variációin alapul, hanem az adott ital pszichoaktív tulajdonságain.

Az emberek szeretik azokat az érzéseket, amelyeket a kávé és az alkohol kivált belőlük. Ezért isszák őket. Nem az íz miatt

– mondta Cornelis.

Azért szeretjük a kávét, mert felpörgetForrás: Shutterstock

A vizsgálatban összesen 336 ezer felnőtt vett részt, akiket két csoportra osztottak. Az egyik keserű, mint a tea, a kávé, a vörösbor és a grapefruitlé, a másik pedig édes és édesített italokat kóstolt.

A kutatók megállapították, hogy a felnőttek az ital megítélése alapján választanak.

Többen nyilatkozták azt, hogy azért szeretik a kávét, mert felpörgeti őket, a sört pedig épp ellenkezőleg: ellazító hatást tulajdonítanak neki.

Összefoglalva: nem az íz az elsődleges szempont, ha italt választunk, hanem az általa kiváltott hatások és érzések.

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTROROVATÁBAN: