Ezért kell vigyázni a zöld turmixokkal

smoothie, spenót
Vágólapra másolva!
A nyers zöldségekből készített zöld turmixok, divatos nevén smoothie-k, kedvező egészségügyi tulajdonságokkal rendelkeznek. Ám túlzott fogyasztásukkal több kárt csinálhatunk, mint hasznot.
Vágólapra másolva!

A zöld smoothie-k tartalmazhatnak olyan leveles zöldségeket, mint például a spenót, a sóska, a mángold és a rebarbara, amelyeknek magas az oxálsavtartalmuk – áll a Nébih közleményében.

Ezeket a zöldségeket hagyományosan, hőkezelést követően fogyasztjuk, aminek köszönhetően oxálsavtartalmuk

jelentősen, vagyis a szakirodalmi adatok alapján 30-87%-kal csökken. Ám amikor nyersen használjuk és fogyasztjuk el őket, nagymértékben nő az oxálsavbevitel.

Spenót, sóska, mángold, rebarbara: ezeket a zöldségeket hagyományosan, hőkezelést követően fogyasztjuk Forrás: Shutterstock

Mi történik ilyenkor a szervezetünkben?

Ha az oxálsavbevitel meghaladja a napi 180 milligrammot, fokozódik a vesén keresztüli kiválasztás. Ennek következtében, ha az oxálsav feldúsul a vesecsatornában,

kalcium-oxalát keletkezik, amely a vesekő egyik alkotója.

Emellett csökkenti a kalcium, a vas, a kálium és a nátrium felszívódását.

Mi a teendő?

A Nébih az egészségmegóvás érdekében a következőket javasolja azoknak, akik gyakran készítenek zöld turmixokat:

  • a friss zöldségeket és gyümölcsöket mindig mossuk meg.
  • felhasználás előtt a magas oxálsavtartalmú zöldségeket, mint például sóska vagy spenót, forrázzuk le: tegyük a leveleket legalább egy percre forrásban lévő vízbe.
  • törekedjünk a változatosságra az alapanyagokat illetően, és ügyeljünk a magas oxálsavtartalmú zöldségek mértékkel történő fogyasztására.