Idén kétnapos lesz a monori Borvidékek Hétvégéje

Monor
Vágólapra másolva!
Monornak, az ezer pince városának legismertebb rendezvénye idén két napon, május 31-én és június 1-jén várja az érdeklődőket. Az elmúlt években folyamatosan növekedett a látogatószám, 22 magyar borvidék lesz ott.
Vágólapra másolva!

Péntek délutántól monori borok és kisszínpadi programok várják az érdeklődőket, miközben a helyi termékek piacának portékáiból választhatnak a látogatók.

Ezen a napon - többek között -,

a Bud Spencer és Terence Hill emlékzenekar gondoskodik a jó hangulatról.

Szombaton az elmúlt években megszokott, baráti hangulatú eseményen kóstolhatják az ország borvidékeinek kínálatát

a pincesorok között található 34 nyitott pincében.

A program igazi kisvárosi összefogással valósul meg: a több éve tartó sikeres rendezvényben fontos szerepe van a helyi pincegazdáknak, akik évről évre biztosítják pincéiket az érkező vendégborászoknak.

Monor - Illusztráció Forrás: Wikimedia Commons/Zemszo

Szombaton a nyitott pincék között különleges helyszínek és immár három színpad szórakoztatja a közönséget.

Érdekes színfoltja lesz az eseménynek az idén először látogatható RomBORozó, ahol egy felújítás előtt álló pincében fogyaszthatják el italaikat a látogatók. A Gyerekudvar a tavalyi sikere után idén sem maradhat el, itt tucatnyi népi játék és fakörhinta várja a gyerekekkel érkező vendégeket.

A pincék között népzenészek és néptáncosok, a színpadokon változatos zenei kínálat szerepel a közel 100 programpont között.

A szombati napot kétszeres platina- és aranylemezes Ocho Macho zenekar ingyenes, élő koncertje zárja.

A program részleteit megtalálják a www.borvidekekhetvegeje.hu honlapra kattintva.