Ez lesz idén a grillszezon sztárja

ananász
Vágólapra másolva!
Ez a recept két dologra emlékeztet minket. Az egyik, hogy grillen nemcsak főétel, hanem desszert is készülhet. A másik pedig az, hogy a legegyszerűbb receptek a legcsodálatosabbak. Hiszen mindössze három összetevőre van szükség hozzá.
Vágólapra másolva!

A sok eső után ideje kihasználni a napsugarakat, és akkor begyújtani a grillt, amikor épp lehetőségünk van rá – nem megvárni a hétvégét, hiszen addig még ki tudja, mi lesz. Kezdjük is mindjárt ezzel a lélegzetelállítóan finom és egyszerű recepttel. Ha ma csak ezt dobjuk rá a grillre, már megérte!

Forrás: The Kitchn

Karamellizált ananász

Hozzávalók:

  • ananász
  • méz vagy barna cukor
  • fagylalt vagy joghurt

Elkészítése:
Melegítsük elő a grillt.
Pucoljuk meg és vágjuk fel ékalakba az ananászt.
Forgassuk meg mézben vagy barna cukorban, és tegyük a grillre.
Grillezzük, amíg a méz vagy a cukor karamellizálódik, azután tálaljuk vaníliafagylalttal vagy joghurttal.