Nem iszik elég vizet? Ez fog történni a testével!

víz, ásványvíz
Vágólapra másolva!
Rengeteg új dologgal lettünk gazdagabbak a múlt héten is. Megtudtuk például, hogy melyik gyümölcs a diétázók legjobb barátja és miért. Továbbá: felelevenítettünk kilenc főzési praktikát, amelyet még nagymamáinktól tanultunk vagy tanulhattunk volna el. Sőt, még egy szakember tanácsait is olvashattuk arról, mi történik a testünkkel, ha nem iszunk elég folyadékot a nagy melegben. Persze egyáltalán nem mmindegy, hogy miből és mennyit. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Így lesz még finomabb a jeges kávé

Tojás, vaj, kurkuma – furcsábbnál furcsább dolgok kerülhetnek egy kávéba. Ám a legérdekesebb, hogy akik így fogyasztják, esküsznek rá. Most pedig egy újabb különleges ízzel egészíthetjük ki kedvenc italunkat.

Komoly következményekkel járhat, ha nem iszunk eleget a melegben

Sajnos az emberek jó része kevesebb folyadékot fogyaszt a kelleténél, így hosszan tartó vízhiányos állapot jön létre a szervezetben, ami akár komoly betegségekhez is vezethet. A kánikulában különösen figyelni kell a vízpótlásra, ilyenkor még fontosabb a tudatosság.

Általában a napi folyadékadag kétharmadát folyadék, egyharmadát pedig az élelmiszerekben kötött víz formájában fogyasztjuk el Forrás: Shutterstock

A napi alap folyadékszükséglet 15 éves kor felett 40 ml testsúlykilogrammonként, de az életkor, a testösszetétel (izom/zsír arány), a táplálkozás, a fizikai aktivitás, a környezeti tényezők (például nyári meleg, magas páratartalom) is befolyásolják a folyadékigényt. Na, de mi történik vízhiány esetén?

Ezen a nyáron mindenki így eszi a görögdinnyét

A dinnyét nemcsak magában lehet enni, hanem akár mézzel bevonva és grillezve vagy salátaként. Próbáljuk ki a következő receptet, amely garantáltan a kedvencünkké válik ezen a nyáron.

Az őszibarack a diétázók barátja

Az őszibarack vízhajtó, könnyen emészthető, csökkenti a koleszterinszintet, ráadásul felfrissít és hidratál. Akár a nyár mennyei mannájának is hívhatnánk. Emellett csökkenti a vérnyomást, ezáltal jó hatással van a szívre.

Nincs is jobb egy érett, lédús őszibarackba harapni! Forrás: Shutterstock

A benne lévő antioxidánsoknak köszönhetően a betegségek és a stressz káros hatásai ellen is véd. Mivel kiváló hidratáló, hozzájárul a bőr egészségéhez, ráadásul óvja a haj és a körmök állapotát, illetve serkenti a növekedését. És vajon miért szeretik annyira a diétázók?

Öt tipp, amivel el lehet kerülni a nyári ételmérgezést

Hasfájás, hasmenés, hányás – az ételmérgezés leggyakoribb tünetei, amelyek nyáron még nagyobb valószínűséggel jelentkezhetnek. Ennek két oka van. Az egyik a nagy meleg, a másik pedig, hogy nem tartjuk be megfelelően a higiéniai szabályokat.

Nem kopogtatással derül ki, finom-e a görögdinnye

Kevés olyan gyümölcs van, ami ennyire összenőtt volna a nyárral, mint a dinnye. Azonban egy picit bajban vagyunk vele, hiszen mindannyian futottunk már bele mellényúlásba. Hogyan lehet kiválasztani a legfinomabb dinnyét? Mire kell odafigyelni a vadászat során? Ezekre a kérdésekre kerestük meg a választ.

A görögdinnye a legjobb hidratáló alapanyagunk Forrás: Blankets & Tea

A legtöbb helyen már májusban találkozhattunk eladó dinnyével, de ahogy a mondás tartja: türelem rózsát terem. Vagyis ebben az esetben dinnyét, ugyanis érdemes megvárni a június végét vagy a július elejét, hogy igazi, hamisítatlan magyar dinnyéhez juthassunk. Na, de mi a teendő a piacon?

7 ok, amiért a kesudiótej jobb, mint a bolti

Ha problémánk van a tejfehérje vagy a laktóz megemésztésével a kesudiótej jó helyettesítő alternatíva lehet. Így még jobban is járunk, hiszen számos olyan jótékony hatás köthető hozzá, ami a boltihoz nem. Arról nem beszélve, hogy egyszerűbb elkészíteni, mint gondolnánk.

A zöldség, amelyet nem szeretünk, pedig érdemes lenne

A friss, élénk és tápanyagokkal teli cékla egyike a természet azon kincseinek, amelyet nem szívesen fogyasztunk, pedig érdemes lenne. Az egészséget érintő előnyök listája szinte végtelen.

Alacsony a kalóriatartalma, mégis értékes vitaminokkal és ásványi anyagokkal van tele Forrás: Shutterstock

Ezúttal azonban nemcsak az egészségügyi hatásairól beszélgetünk, hanem arról is, hogyan lehet finoman elkészíteni. Így még az is szívesen nyúl érte, aki egyébként nem szereti a céklát.

Kár lenne rendeltetésszerűen használni ezt a konyhai eszközt

Vannak bizonyos konyhai eszközök, amelyeket vétek lenne rendeltetésszerűen használni. Ilyen a pizzavágó is, amellyel nagyszerűen lehet elszeletelni például a szendvicseket és a hot dogot. És ez még csak a kezdet!

Kilenc időtlen főzési praktika nagymamáinktól

Amikor a nagymamámra gondolok, a konyhában képzelem el, amint éppen rétestésztát gyúr vagy húslevest főz. Ő élete nagy részét itt töltötte, hiszen sem készételt nem tudott venni, sem ételt nem tudott rendelni. Viszont négy éhes szájat kellett etetnie.

Akárhány évesek is vagyunk, még mindig tudunk tanulni tőlük Forrás: Shutterstock

A mögötte álló évek tapasztalatainak és a szeretetnek köszönhetőn kevés olyan ember van, aki lekörözi őt a konyhában. Szerinte egy nagyon fontos dolog van, ami nélkül nem lehet finomakat főzni. Ez pedig a türelem. Persze emellett számos jó tanács van még nagymamáink tarsolyában, amelyeket a rutin és az évek támasztanak alá.

Most könnyű ehető poharat készíteni - videó

Hogyan lehet még színesebbé és különlegesebbé tenni egy házibulit, egy kerti partyt vagy egy hagyományos baráti összejövetelt? Ehető poharakkal!

Rázós élményben lehet részünk, ha túlesszük magunkat

A Pavlok-karkötő segít magunk mögött hagyni rossz szokásainkat, legyen az a túl sok internetezés, a dohányzás, a körömrágás vagy a túlevés. Amikor letérünk a helyes útról, akkor a karkötő egy 350 voltos figyelmeztetést ad le a csuklónkra.

Sam szerint a növényi és rovaralapú étrend segít neki javítani a teljesítményén Forrás: Flickr - alpha

A súlyemelő tinédzser a rovaroknak köszönheti erejét?

Sam Broadbent a növényi alapú táplálkozás híve. Legalábbis részben. Fontos alapanyagként tekint továbbá a különböző bogarakra és rovarokra is. A 18 éves, amerikai súlyemelő fiú a reggeli csirkés-sajtos szendvicset lecserélte lencsében úszó tücskökre. Vajon ennek köszönheti erejét és állóképességét?

Így lehet másodpercek alatt megpucolni a fokhagymát

Számos olyan konyhai praktika terjeng az interneten, ami nem működik. A következő módszer azonban nem tartozik közéjük. Ráadásul másodpercek alatt pucolhatjuk meg vele a fokhagymát.

Nagyon sok kutatás bizonyította már, hogy a sok zöldség- és gyümölcsfogyasztás csökkentheti az előfordulását bizonyos daganatos megbetegedéseknek Forrás: Shutterstock

Nem is hinné, mennyi fokozata van a vegetáriánus étrendnek

A húsevés – vagy éppen nem evés – témája manapság környezetvédelmi és spirituális elvekkel forrt össze. A vegetarianizmus a nevéből eredően az a táplálkozási gyakorlat, melynek követője bármilyen állat megölésével elkészített táplálék elfogyasztását elveti.

Ez a része a dinnyének mindig a kukában végzi, pedig felhasználható

Ha meghalljuk a dinnye szót, akkor máris a szánkban érezzük a lédús robbanást. Ám van itt valami, amiről rendre elfeledkezünk: a dinnye fehér részét sokunk nem eszi meg, mert nem túl ízletes. Szerencsére még megmenthetjük.

Egy kutatócsoport azt is megállapította, hogy a nők, akik naponta legalább egy almát megesznek, 28%-kal kisebb valószínűséggel lesznek cukorbetegek, mint azok a társaik, akik egyáltalán nem esznek almát Forrás: Shutterstock

Kilenc alapanyag, amely táplálóbb, mint hinné

Úgy tűnik, az alma az orvost tényleg távol tartja. Kvercetint tartalmaz, ami egy erős antioxidáns. Kimutatták, hogy a kvercetin megvédi az agysejteket a degenerációtól. Emellett az alma magas természetes rosttartalma hozzájárulhat a vastagbélrák elleni védelemhez is.

Így varázsoljon csodálatos pikniket a szabadban!

Nyári kirándulások, hétvégék egyik legkedveltebb kiruccanása a piknik. Ez lehet egy-két szendvics és ital fogyasztása a közeli parkban, de akár egy komoly, egész napos buli is – a piknikételek, -italok kiválasztásánál azonban sok mindent figyelembe kell venni.