Nincs nyár lángos nélkül - itt egy jó recept!

lángos
Vágólapra másolva!
A lángos pont olyan természetességgel olvadt össze a nyár szavunkkal, mint a jégkrém vagy a vízpart. A strandon nehéz finomat találni, hiszen legtöbbször vékony és száraz vagy tocsog az olajban. Így a legjobb, ha otthon készítjük el. Ám felmerül a kérdés: tényleg megéri hőgutát kapni a tűzhely mellett? Egy ilyen finom lángosért: igen.
Vágólapra másolva!

A lángos önmagában is finom – főleg frissen sütve –, de tejföllel, sajttal és fokhagymával a legjobb. Na, de mit tegyünk, ha

valamilyen érzékenységben szenvedünk, mint a glutén vagy a tej?

Akkor hogyan együk? Erre is van megoldás!

Forrás: Shutterstock

Hagyományos lángos

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 1 pohár kefir
  • 50 g élesztő
  • 0,5 liter tej
  • 1 evőkanál só
  • 0,5 dl olaj, plusz a sütéshez

Elkészítés:
Keverjük össze egy tálban a tejet, a kefirt, az olajat és az élesztőt, egy másikban pedig a sót és a lisztet.
A nedves összetevőket adjuk hozzá a szárazhoz és jól gyúrjuk össze.
Tegyük félre egy éjszakára vagy 12 órára a hűtőbe.
Szakítsunk egy maréknyi gombócot vizes kézzel a tésztából, húzzuk szét óvatosan, azután süssük ki forró olajban.
Fogyasszuk tejföllel és sajttal, de akár mézzel, cukorral és fahéjjal is kipróbálhatjuk.

Forrás: Shutterstock

Mindenmentes lángos

(glutén-, tej-, tojás-, cukor- és szójamentes)

Hozzávalók:

  • 30 dkg főtt, áttört burgonya vagy édesburgonya
  • 5 g sütőpor
  • 8 dkg barna rizsliszt
  • 7,5 dkg kölesliszt
  • 2 dkg tápiókakeményítő
  • 2 dkg útifűmaghéj
  • körülbelül 0,6 dl víz
  • 1 evőkanál citromlé
  • olaj a sütéshez

Elkészítés:
Dolgozzuk össze az alapanyagokat egy tálban és hagyjuk pihenni 5-10 percig.
Amint letelt az idő, osszuk négy részre, formázzuk meg a kezünkkel és süssük ki forró olajban vagy zsírban.
Fogyasszuk növényi joghurttal és növényi sajttal.