Ezért jár jól, ha fahéjat eszik

fahéj
Vágólapra másolva!
A fahéj használata már az ősidők óta dívik. Ahogy a neve is mutatja, valóban a fa héjáról van szó: a ceyloni fahéjfa kérgéből készül az ismert fűszer. Indiából és Srí Lankáról már több mint 2000 éve exportálják, ám annak idején az ára még magas volt. Persze kezdetben nem a konyhában tűnt fel, hanem elsősorban gyógyszerként használták. Legalábbis többek között, az egyiptomiak ugyanis a mumifikálás során alkalmazták.
Vágólapra másolva!

Időszámításunk előtt 500-ban Hippokratész tesz említést a fahéj gyógyhatásairól: fertőtlenít,

jótékony az emésztésre,

pozitív hatással van a vércukorszintre, emellett külsőleg alkalmazva, pakolást készítve belőle még a bőrt is felfrissíti.

Időszámításunk előtt 500-ban Hippokratész tesz említést a fahéj gyógyhatásairól Forrás: Shutterstock

Hillary Cecere regisztrált dietetikus szerint egészségre gyakorolt hatása elsősorban a benne lévő antioxidánsoknak köszönhető. Megjegyzi azonban, hogy nem minden fahéjnak vannak azonos tulajdonságai, ugyanis kétféle létezik: a ceyloni és a kasszia.

Bár az utóbbi megfizethetőbb és népszerűbb, az előbbi biztonságosabb, ami a minőséget illeti.

Bár számos kutatás számol be a fahéj pozitív hatásáról, még több vizsgálatra van szükség a témában. Ettől függetlenül boldogan megszórhatjuk vele a süteményünket, ha ki akarjuk használni a benne rejlő lehetőségeket.

Csökkentheti a gyulladást

Egyes kutatások szerint a fahéjban lévő antioxidánsok gyulladásgátló hatásúak. Használhatjuk fájdalom, izomfájdalom és duzzanat esetén is.

Csökkentheti a szívbetegségek kockázatát

Egy áttekintő tanulmány megállapította, hogy napi 120 milligramm fahéj javítja a rossz koleszterinszintet. Sőt, akik rendszeresen fogyasztanak fahéjat és kurkumát, azoknál a trigliceridek szintje is csökkent.

Ezek a vérzsírok fajtái, amelyek elősegítik a vérerek elzáródását.

Csökkentheti a vércukorszintet

A dietetikus szerint a fahéj csökkentheti a vércukorszintet és javíthatja az inzulinérzékenységet. Ettől függetlenül a fahéjhasználat nem lehet az elsődleges stratégia a vércukorszint szabályozásában, mivel ezen a területen is több kutatásra van szükség.

Alkalmas lehet a fertőzések ellen is

A fahéj antibakteriális hatású, a benne lévő fahéjaldehid, amely a fő alkotórésze, védhet a fertőzések ellen.

Mivel antibakteriális hatású, fogszuvasodás és a rossz lehelet kezelésére is használható.

Mihez illik?

Jól illik a mézeskalácsba, a forralt borba, a puszedlibe, a kávéba, a teába, a tejberizsre, a zabkásába és a különböző almás receptekbe. A mediterrán és a keleti konyha alapja, a sós ételekbe is előszeretettel szórják.

Passzol még a curryhez, a paradicsomhoz, a padlizsánhoz, valamint a bárányhúshoz is.

Próbáljuk ki a következő receptet!

Forrás: Honest Cooking

Padlizsánkrémleves

Hozzávalók:

  • 1 db padlizsán
  • 2 dl tejszín
  • ½ teáskanál fahéj
  • 1 gerezd fokhagyma összetörve
  • ½ dl olaj
  • bors

Elkészítés:
Pirítsuk meg a fokhagymát, majd a padlizsánszeleteket az olajon.
Pépesítsük egy villa segítségével.
Öntsük hozzá lassan, folyamatos keverés mellett a tejszínt.
Sózzuk, borsozzuk, szórjuk bele a fahéjat.
Dolgozzuk össze az egészet egy botmixerrel, és tálaljuk melegen.