Nincs csodaszer a fogyásra, de ezek az alapanyagok segíthetnek

diéta, fogyás, fogyókúra
Vágólapra másolva!
Nincs mágikus módja a fogyásnak. Mindig kemény munkát és nagy önerőt igényel, bármilyen formában fogunk is bele. De az biztos, hogy a megfelelő testmozgással és egy kiegyensúlyozott táplálkozással kiegészítve ezek az alapanyagok a segítségünkre lesznek a zsírégetésben.
Vágólapra másolva!

1. Titkos zsírégető: kalcium

Sok tejtermékkel kapcsolatos mítosz kering az interneten, de mint kiderül, a tej valóban hozzájárul a jó alakhoz. Több mint 90 tanulmány áttekintése erős kapcsolatot mutatott ki a magas

kalciumbevitel és a jobb testzsírösszetétel között.

Egy másik, az International Journal of Obesityben olvasható tanulmány pedig arról számol be, hogy azoknak az embereknek, akik a vizsgálat alatt a legtöbb tejterméket fogyasztották, átlagosan 1,6 fonttal vagyis körülbelül 0,7 kilóval csökkent a zsírtömege, mint azoknak, akik nem fogyasztottak sok tejterméket.

Ez valószínűleg azért van, mert a tejben lévő kalcium csökkenti a zsírsejtek növekedését, így könnyebb a fogyás.

Kattintson a képre a galériáért!

zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag
zsírégető alapanyag

2. Titkos zsírégető: rost

Megkülönböztetünk vízben oldódó és oldhatatlan rostokat. Az oldékony rostok felszívják a vizet és megkötnek egyes tápanyagokat, így azok lassabban szívódnak fel. Vízben oldódó rost van egyes gyümölcsökben, zöldségekben, a zabkorpában és az árpában,

míg oldhatatlan rost van a teljes kiőrlésű gabonában, a diófélékben, a magvakban, illetve bizonyos gyümölcsökben és zöldségekben.

Ez utóbbiak változatlanul haladnak át a beleken, plusz helyet foglalnak el a gyomorban, így növelve a teltségérzetet. A rostok emellett hozzájárulnak az egészséges emésztéshez is

3. Titkos zsírégető: fehérje

A fehérje számos módon segít a fogyásban. Először is, a szervezet több energiát használ el a lebontásához, mint más élelmiszerek esetén. Ráadásul a fehérje építi az izomtömeget, illetve jobban csillapítja az éhséget, mint a szénhidrátok.

4. Titkos zsírégető: flavonoidok

Flavonoidok a gyümölcsökben és zöldségekben lévő természetes vegyi anyagok, amelyeknek zsírégető hatása lehet. Az amerikai Journal of Clinical Nutrition tanulmánya szerint azoknak a nőknek, akik több flavonoidot fogyasztottak, jelentősen alacsonyabb volt a testtömegindexe 14 év alatt, mint azoknak, akik kevesebbet fogyasztottak.

Ráadásul a flavonoidok növelik az energiafelhasználást és segítik az izomépítést.

5. Titkos zsírégető: savak

A kutatók szerint az ecet nagyon jó zsírégető. Segítségével a szervezet olyan enzimeket termel, amelyek segítik a szervezetet a zsír lebontásban.

6. Titkos zsírégető: béta-karotin

A béta-karotin egyfajta antioxidáns, amely a narancssárga színért felel és segít stabilizálni a vércukorszintet. Egyes kutatások arra utalnak, hogy

az édesburgonya még az adiponektin nevű,

proteinalapú hormon szintjére is hatással van, amely szabályozza a zsírok és a cukor anyagcseréjét.

A fokhagyma vegyülete az allicin Forrás: Shutterstock

7. Titkos zsírégető: allicin

A hagyma és a fokhagyma is tartalmaz allicint, bár a fokhagyma sokkal többet. Ez adja a megkülönböztethető ízüket és illatokat, és többek között zsírégető tulajdonsága is van.

8. Titkos zsírégető: C-vitamin

A citrusfélék közül többek között a vérnarancsnak van a legmagasabb C-vitamin-tartalma. Ha magas a C-vitamin-szint a szervezetben, akkor csökken a stresszhormonok szintje.

A kortizol nevű stresszhormon pedig hatással van a zsírraktározásra.

9. Titkos zsírégető: kapszaicin

A csilipaprikában megtalálható vegyület a kapszaicin. Ez adja a csípősséget, továbbá fokozza az anyagcserét.

10. Titkos zsírégető: koffein

Számos tanulmány kimutatta, hogy a koffein fokozhatja az anyagcserét, ezáltal több kalóriát égethetünk el. De azt tudni kell, hogy a koffeint nem szabad túlzásba vinni: az optimális mennyiség körülbelül 300 mg naponta, ami körülbelül két közepes csésze kávét vagy négy fekete teát jelent.

11. Titkos zsírégető: kurkumin

A kurkumin a kurkuma egyik hatóanyaga, segít a zsírok elleni küzdelemben. Emellett jótékony hatással van a hajra és a bőrre is.

12. Titkos zsírégető: víz

Igen, a víz. Egy az, hogy fokozza a teltségérzetet, a másik pedig, hogy nincs benne kalória. Arról nem beszélve, hogy a vízfogyasztás átmenetileg fokozza az anyagcserét és a kalóriaégetést, mivel a szervezetnek energiát kell termelnie ahhoz, hogy felmelegítse az elfogyasztott hideg vizet.

Az áfonya a polifenoloknak köszönhetően csökkenti a gyulladásos megbetegedéseket Forrás: Origo

13. Titkos zsírégető: polifenolok

Az áfonya a polifenoloknak köszönhetően csökkenti a gyulladásos megbetegedéseket

és a stressz szintjét.

Állatokon végzett kísérletekből állapították meg, hogy a polifenolok csökkentik a hasi zsír mennyiségét. Ám ebben a témában még további kísérletekre van szükség.

14. Titkos zsírégető: gingerol

A gingerol a gyömbérben található egyik vegyület a kapszaicin és a piperin mellett, amelyek a csilipaprikában és a fekete borsban is megtalálható vegyületek.

Fokozza az anyagcserét, illetve csökkenti az éhségérzetet.

15. Titkos zsírégető: probiotikumok

A fermentált zöldségek olyan élő baktériumokat tartalmaznak – ezek a probiotikumok –, amelyek hozzájárulhatnak a bél egészséges működéséhez és megszüntethetik a puffadást.

16. Titkos zsírégető: fahéjaldehid

Segíthet szabályozni az inzulinszintet, továbbá fokozza az anyagcserét.